,,Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani” – (2 Korinthus 1,8-10)
Pál apostol nem hallgatja el, hogy a hívő életben is van szenvedés. Sőt, ő maga tesz bizonyságot életével és szolgálatával arról, hogy ő is sok nyomorúságot átélt – testi-lelki terheket, üldöztetést, kétségbeesést, fájdalmat. De ebben a sötétségben, a nehézségek közepette egy biztos pont maradt, amibe kapaszkodhatott: Isten vigasztalása.
Nem minden fájdalmat vesz el, de jelen van bennük. Nem mindig ad választ a „miértre”, de ad erőt és reményt. És ez a vigasztalás nemcsak a miénk – hanem tovább is adható. Pál azt mondja: „Azért vigasztal meg minket Isten, hogy mi is vigasztalni tudjunk másokat.”
Talán épp azért enged meg próbákat az életedben, hogy érzékenyebbé tegyen. Hogy ne csak túléljük a nehézségeket, hanem másokat is felemeljünk általuk. Mert a megtört szív jobban megérti a másikét.
Végül Pál vallomása: „Isten megszabadított, és meg is fog.” Ez legyen a mi reménységünk is. Nem a baj hiánya, hanem Isten jelenléte a bajban. Ámen.
Gáti Gábor,
Halmi