,,Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent” – (Lukács 24,50-53)
Krisztust testközelből ismerni, valóban kiváltságos helyzetnek számított. Mennybemenetele után már ez a Jézus Krisztus nem volt határok közzé zárva. Bárki bárhol és bármikor találkozhatott és ma is találkozhat vele. És ez mindannyiunk számára egy minőségileg új kapcsolatot jelent. Nagyon fontos, hogy honnan vitte ki a tanítványait? Jeruzsálemből Bethániába. Onnan ahol elutasították, ahol megvetették, abból a helyből, ami a tanítványok számára a félelem helyszíne volt. Mindezekből vezette ki őket Jézus, ezeknek kellett most hátat fordítaniuk, hogy egy új korszak kezdődhessen az életükben.
„Ami a hátam mögött van, azt elfeledve, ami előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” – írja Pál. Keresztyén életünkben nagy jelentősége van az ilyen hátat fordításnak. Szükségünk van nekünk is az ilyen hátat fordításokra. Enélkül nem tud megújulni életünk, ha nem szánjuk rá magunk, hogy hátat fordítsunk a múltnak, a réginek, a rossznak nem kezdhetünk új életet. És ez a távozó Jézus Krisztus, mindenről gondoskodik, mert mielőtt elmenne, megáldja őket. Legyenek áldás hordozói annak a Krisztusi életnek ebben a világban, amelyben kiválasztottak voltak.,,Veletek vagyok” vagyis nem kell egyedül mennetek az élet útvesztőiben, hanem velem mint Megváltó Krisztussal. És most nekünk is ezt helyezi a szívünkre, hogy velünk van a feltámadott és Mennybe ment Krisztus. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob