,,Amikor pedig Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt,odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére.Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és odaadni a szegényeknek.Amikor ezt Jézus észrevette, megkérdezte tőlük: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő.Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére” – (Máté 26, 6-13)
Egy alabástrom tartónyi kenet, mely végig csordul Jézus fején. Egy névtelen asszony, ki szótlanul cselekszik, ki nem kürtöli világgá cselekedetének nagyságát. Nem keres kifogásokat, nem védi meg magát, nem kérdez, csak cselekszik. Ha egészen egyszerűen szeretnénk megfogalmazni és megragadni az igerész lényegét, ennyi épp elég lenne. Azonban ebben a csendben történő eseménysorozatban megannyi felismerés tátong a keresztyén ember előtt, mely önreflexióra késztet.
Az asszony drága kenetet önt Jézus fejére. Te mit viszel Jézus elé? Mi az amit a mai napon oda helyezel átszegezett tenyerébe? Valami olyat, amit nem tőle van, amit kizárólag önmagadénak tudhatsz. Egyetlen egy dolog van melyet önmagamnak tudhatok gyarló mivoltomban, ez pedig a bűnöm. Ezt helyezhetem oda Jézus Krisztus zsámolya elé.
Az asszony szótlanul helyezi oda adományát Jézus fejére. Te amikor adományt adsz, miként teszed azt? Úgy, hogy mindenki tudomásul vegye, úgy hogy lássa mindenki, hogy mit cselekedtél? Vagy te is csendben cselekszel, úgy ahogyan ő tette? Ugyanis, amint az az eseményekből is tapasztalható, ezt az asszonyt nem a dicsőségvágy hajtotta, nem akarta világgá kürtölni cselekedetének tárgyát, hanem a benne levő csend kiáltotta bele a szobában uralkodó morajlásba: Ez az én hálaáldozatom Istenem. Lehet így adakozni, csendben, némán, hogy a bal kezed nem tudja, mit tesz a jobb. Hiszen az Úr Isten hallja a ki nem mondott imádságokat.
Az asszony cselekedete megmarad az emberek emlékezetében. A te életedből mit hagysz magad után? Hogyan emlegetnek majd? Talán a halálod után rólad is csak annyit mondanak el: „Jó ember volt”? Mit teszel ami maradandó, nem csak itt a földön, hanem azon túl, ott a mennyei dicsőségben?
Történet szerint, gy misszionárius egy távoli törzsben egy életen át missziói szolgálatot végzett. Szerette volna Istenhitre téríteni a törzs tagjait. Minden vasárnap prédikált, azonban senki sem látogatta az istentiszteletet. Egy napon megbetegedett a misszionárius és rövid időn belül meghalt. Senki sem akart abba a törzsbe mennyi, ugyanis elterjedt a híre, hogy nem akarnak megtérni. Egy fiatal misszionáriust mégiscsak kihelyeztek ebbe a törzsbe. Az első igehirdetés alkalmával arra lett figyelmes, hogy a törzs minden tagja részt vesz az istentiszteleten – ez biztos csak az újdonság miatt van – gondolta magában, viszont a következő héten is mindenki összegyűlt az igehirdetésre. A fiatal misszionárius megkérdezte a törzs vezetőjét: Mi az oka annak, hogy az elődje egy életen át itt szolgált, de senki nem látogatta az istentiszteleteket, most pedig mindannyian itt vannak? A törzsfőnök a következőket mondta: „Mindannyian kíváncsiak voltunk arra, hogy a halála alkalmával is megmarad-e a hite az elődjének, és mivel még a halálos ágyán is imádkozott, hisszük, hogy létezik az az Isten, akiről beszélt nekünk. Prédikálni lehet mindenről, de a hit a cselekedetekben mutatkozik meg igazán. Ő a cselekedete által is bizonyította hitét, ezáltal mi is hiszünk.”
Tedd fel ma magadban a kérdést: az én cselekedeteim mit bizonyítanak? Ámen!
Gáti Gábor,
Halmi