,,…mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást” – (1 Sámuel 14,7b)
Ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges – szoktuk biztatni, bátorítani egymást, ha próbatétel vagy nehézség ér bennünket. Azt is mondjuk nincs lehetetlen csak tehetetlen, azaz mindenre van megoldás, csak meg kell keresni. Mi keresztyének tudjuk: Jézus Krisztus a megoldás mindenre, jobban mondva benne, általa megtalálod a megoldás mindennemű gondodra, bajodra.
A hívő ember tudja bármilyen kutyaszorítóban is van az élete, hogy Istennel minden akadály legyőzhetetlen. Nála nem működik az emberi logika és matematika. Ő az, aki öt kenyérből és két halból jól lakat több ezer embert, az Ő szavára hallgat a természet, sőt természet ellenes dolgot történnek ott, ahol ő megjelenik, Péternek megszilárdul a víz, Lázár visszatér az élők sorába. A mi Istenünk képes 300 emberrel is diadalt aratni az ellenséges seregen, sőt, ha kell, elég neki egy pásztorfiúcska, Dávid személyében. Az egész szentírás arról szól, hogy Istennel a határ a csillagos ég, sőt határtalan a szeretet, a megbocsátás, a segítség!
Mai történetünk is arról az Istenről tesz bizonyságot, akinél csak egy dolog számít: a hited! Ha ez a feltétel adott, akkor megtörténhet, hogy jelent esetben két emberrel verje meg az ellenséges helyőrségeket.
A mi éltünkben rengeteg akadály van, amíg egyről a kettőre tudunk jutni. Vannak kisebb akadályok, amik sokak számára leküzdhetők, azonban vannak nagyobbak is és sajnos sok ember megretten és megakad az életben ezeket látva. Kedves olvasó, én nem tudom neked milyen akadályok voltak, vagy vannak az életedben – nekem elég sok, megvallom – de azt tudom, ha rábízod magad Istenre, akkor legyőzhető az, ami előtt állsz, amitől félsz. Akkor látni fogod, hogy neked nem nagy problémád van, hanem nagy Istened. Szerteágazó lehet az ember életében az akadályok milyensége: ami egyiknek nem jelent gondot, az a másik embernek hatalmas fejtörést okoz.
Istennel az ember nem elbizakodott, hanem bizakodó. Nem tehetetlen, hanem tehetséges. Nem magabiztos, hanem Isten-biztos! Bármiben is vagy most, bármilyen akadály áll előtted, bármennyire félsz megtenni az első lépést, tudd meg: Isten számára nincs akadály! Vele, számodra sincs. Ő hozza el számodra is a szabadulást. Ő hozta el mindőnk számára a szabadulást nem, hogy kevés, de egy ember által, aki egyben Isten is: a mi Urunk Jézus Krisztus. Az Ő tette szabadított meg minket a bűnnek hatalmából és a kárhozatnak erejétől.
Ne agyalj, ne matekozz, ne a problémákra nézz, ne félj az akadályoktól, mert az Úr előtt nincs akadály, neked is szabadulást hoz, téged is kiszabadít. Nem csak a bűn és a halál fogságából, hanem pont abból, amiben most vagy, ami előtt most állsz! Hiszed-e ezt? Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes