,,Dávid így gondolkodott: Szeretettel bánok Hánúnnal, Náhás fiával, mert az ő apja is szeretettel bánt velem…” – (2 Sámuel 10,2a)
Úgy kezdődik a mai történetünk, hogy meghal az ammóniak királya, és a fia örökli a trónt. Ammón királya, tudjuk, hogy Dávidnak segítséget nyújtott, menedéket nyújtott ez a Náhás király, az ammóniaknak a királya, vezetője. És most, amikor meghal ez a király, akkor a fia veszi át a trónt, és Dávid embereket küld, követségben azért, hogy vigasztalják. Mintegy részvétét fejezi ki ezzel Dávid a halála miatt, mert úgy olvassuk az igében, hogy Dávid nem felejtette el, hogy a mostani királynak az atyja irgalmasságot tett vele. Dávid tehát nem felejti el, és azt mondja, hogy éppen ezért szeretettel bánok Hánonnal, mert az apja is szeretettel bánt velem.
Az első üzenete ennek az igének legyen az, hogy Isten gyermekének sokszor Uruk, Istenük a világ fiai által nyújt és küld segítséget. Én is átéltem már az életemben talán többször is, bizony el tudtam mondani, hogy segítségemre nem az Isten gyermekei jöttek, nem a testvér jött, hanem a világ fia. A hitetlentől, a pogánytól több segítség származott, mint attól, akitől talán joggal elvárhattuk volna. Van ilyen, a Bibliában is.
A második üzenet, hogy a történet szerint Dávid nem felejtette el, hogy ő ott jó szót és megbecsülést kapott. A lelki ember nem felejti el a kapott segítséget, oltalmat, védelmet. Van valamije a lelki embernek, amivel tud szolgálni ennek a világnak, a környezetének, az Isten gyermeke, a lelki ember tud vigasztalni, tud lelkit előhozni, tudja ezt a jót előhozni az ő kamrájából. Milyen csodálatos, amikor a lelki emberről el lehet mondani, hogy ő ezeket számontartja! Inkább azt szoktuk számontartani, ha valaki ellenünk vétett valamit, de amikor segítséget kaptunk, amikor védelmet vagy oltalmat kaptunk, azt sokkal kevésbé tartjuk számon. Dávid szívében nincs lelki gőg. Nincs a szívében lenéző magasabbrendűségi érzés, hanem lehajló szeretet mutatkozik meg. Mennyit tanulhatunk ebből a lelki képből! De nem Dávid lelki képéből, hanem az Úr Jézus lelki képéből, akinek Dávid is előképe. Ott tanulhatunk igazán ebből a lehajló szeretetből, ebből a nem megvető, elvető, lenéző, hanem a másik iránt érzékeny szívű szeretetből. Legyen ilyen a mi életünk is, legyen mit mutatni: lelki arcunkat, megváltott, új életünket, új szívünket! Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes