Velünk az Isten – 2024. december 5.

,,Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, aki iránt hűséggel tartozom Jónátánért? Volt egy Saul házából való szolga, akinek Cíbá volt a neve. Őt hívatták Dávidhoz, és megkérdezte a király: Te vagy Cíbá? Ő így felelt: Én vagyok, a te szolgád. Akkor ezt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, akinek hűséggel tartozom Isten előtt? Cíbá ezt felelte a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mindkét lábára béna. A király megkérdezte: Hol van? Cíbá így felelt a királynak: Lódebárban van, Ammíél fiának, Mákírnak a házában. Akkor üzent érte Dávid király, és elhozatta őt Lódebárból, Mákírnak, Ammíél fiának a házából. Amikor megérkezett Dávidhoz Mefíbóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arccal a földig hajolt, és leborult előtte. Dávid megszólította: Mefíbóset! Ő így felelt: Itt van a te szolgád. Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel” – (2Sám 9,1-7)

Ajánlott olvasmány: Róma 13

A „tartozok” szó hallatán általában valami negatív érzés hatja át az embert. Benne van ebben a rövidke szóban az elmaradás, a pótolni való, amikor nekem kell adnom, én kell elinduljak azon az úton, amely során meg kell fosszam önmagam valamitől, hogy oda adhassam valaki másnak. Most, hogy közeledünk a 2024-es év végéhez, még inkább aktuális témává válik a tartozások pótlásának gondolata. A babonás ember igyekszik bepótolni az elmaradásait, hogy nehogy adóssággal a hátán lépjen át az új esztendőbe, mert az valami balszerencséhez vezet. A keresztyén embernek, eszébe jut, hogy még nem fizette ki az ez évi egyházfenntartói járulékot, és sorba áll a lelkipásztori hivatal előtt, hogy rendezze elmaradását. Igyekszik mindenki, hogy intézze az anyagiakat. És ebben a lüktetett tempójú rohanásban, talán megfeledkezünk arról, hogy közeleg az a várva várt Ünnep, mely a legnagyobb ajándékot hozza el ebbe a bűntől átitatott világba, az Isten szeretetét, mely abban a jászolban fekvő kisded Jézusban jött el a világba, ki az ember minden tartozását a golgotai kereszten megfizette.

Egy este, amikor egy édesanya a vacsorát főzte, 15 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében, és elkezdte olvasni azt:  a virágágyás kigyomlálásáért: 5 lej, a szobám rendberakásáért: 10 lej,  mert elmentem tejért: 3 lej, mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 15 lej, mert kétszer tízest kaptam az iskolában: 10 lej, mert mindennap kiviszem a szemetet: 7 lej. Összesen: 50 lej. Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék dobbant fel szívében. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta: mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 lej, az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 lej, a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 lej, könnycseppjeid felszárításáért: 0 lej, mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0 lej, minden reggeliért, ebédért, vacsoráért amit készítettem neked: 0 lej, az életemért, amit minden nap neked adok: 0 lej. Összesen: 0 lej. Amikor befejezte, az anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.

Adja a minden kegyelem Istene, hogy ez a meggyőződés legyen az adventi várakozásunkban és a karácsonyi ünneplésünkben: JÉZUS KIFIZETTE HELYETTEM A TARTOZÁSOM! Ámen.

Gáti Gábor,

Halmi

Vélemény, hozzászólás?