„Elment tehát Jóáb a királyhoz, és elmondta neki ezt, ő pedig magához hívatta Absolont. Az elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte; a király pedig megcsókolta Absolont.” – (2 Sámuel 14,33)
Absolon tettének következménye az, hogy Dávid ellenségévé válik. Köztük többé már nem létezik őszinte és meghitt apa-fiú viszony, inkább az uralkodó király és a politikai siker után leselkedő fiút látjuk. Mai Igénkben a Baál Hacorban történt események következményét látjuk, amikor Dávid elutasítja fiát, végül mégis hazamehet, de a király előtt még két évig nem jelenhet meg. Absolon egészen szélsőséges módszerrel (szolgáival felgyújtja Jóáb árpáját) kikényszeríti Jóábból, hogy közbenjárjon a Dávidnál sorsát illetően. Jóáb megteszi, és Dávid magához hívatja, fogadja és megcsókolja Absolont, mellyel jelzi, hogy megbocsátott. Kapcsolatukban azonban érzékelhető a feszültség, a találkozás békessége késhegyen táncol, a látszat mögött olyan érzések húzódnak meg, amelyek inkább utálatot és hatalomféltést tükröznek. Isten egészen közel enged magához Krisztusban, az Ő megbocsátása őszinte. Mi valóban halált és kárhozatot érdemelnénk, de Ő ma is kinyújtja kezét felénk, és várja, hozzá siessünk. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek