Az ünnepre és Krisztusra való várakozás összeköt. Ennek a lehetőségét megélve a Szatmár-kültelki és Szatmár-szigetlankai lelkész egy vasárnap délelőtt erejéig szószéket cserélt. Az Ige azonban mind a két helyen ugyanaz volt.
Advent második vasárnapján Ilonczai Zsombor kültelki lelkész Szigetlankán, Rácz Ervin szigetlankai lelkész Kültelken hirdetett Igét. Több érdekessége is volt ennek a cserének. A kültelki lelkész Szigetlankán lakik, ugyanis ott van a gyülekezet parókiája, pár évtizeddel ezelőtt németis ifjúként, közmunkán tevékenyen részt vett a szigetlankai templom építésében, tanúja volt a Deák téri templom emelkedésének. A szigetlankai lelkészt Kültelken keresztelték, segédlelkészi éveit a Biki téri templomban töltötte, örömmel ment vissza szolgálni a gyülekezetbe.
Az Ige Sámuel első könyve 12. részének első 14 verse alapján szembesített: Te vagy az az ember. Nátán próféta példázatot mond el Dávidnak, amivel szembesíti őt bűneivel. Nem szabad hárítani, másokat okolni, szőnyeg alá seperni a problémáinkat. A szembesítés szolgálatát pedig mindig szeretettel és óvatosan érdemes megtenni.
Képletesen szólva városfejlesztési projekt része is az, hogy a város egymástól két legtávolabb eső református gyülekezetét ugyanaz az Ige öleli át. Áldás volt a szolgálatokon és az igehallgató gyülekezeteken.