„…megtörte a kenyeret, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.” – (Máté 14,19b)
Korunk betegsége a kimerültség, testi és lelki fáradtság. Az élet különböző területein kell helytállnunk nap mint nap, családban, munkahelyen, kapcsolatainkban, gyülekezetben, de azt tapasztaljuk, hogy erőtartalékaink kifogyóban vannak. Igyekszünk megfelelni hivatásunknak, s még ha ismerjük is Őt, aki elhívott, megbízott minket, úgy gondoljuk, hogy magunkból kell kipréselnünk a szeretet, a gondoskodás, az odafordulás képességét.
Jézus a tanítványoknak adta a megáldott és megtört kenyeret, és azok tovább adták. Ez a szent mozdulat a tanítványok szolgálatának lényege: üresen Jézushoz menni, mert Ő meggazdagít. Amit pedig ő ad, az annyira túlcsordul, hogy bőven jut belőle másoknak is. Jézus töri meg a kenyeret, Ő adja a testi, lelki, táplálékot, amit mi megkapunk és tovább adunk. Ez a kenyér a testet táplálja, de Jézus elsősorban nem azért jött, hogy minket testileg megelégítsen – habár tudjuk, hogy a terített asztal is az ő gondoskodó szeretete – ,hanem, hogy mindent nekünk adjon, amire a lelkünk vágyik, mert így érezhető meg már itt a földi életben az üdvösség előíze.
Szolgálatunkban, helytállásunkban a mi mozdulatunk is ez: Jézushoz menni üresen, fáradtan, s szívünk csordultig telt cserépedényével visszatérni a mieink közé. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony