,,Gedeon ezt felelte nekik: Én nem uralkodom fölöttetek, és a fiam sem fog uralkodni rajtatok. Az ÚR uralkodik fölöttetek! Azután ezt mondta nekik Gedeon: Egyet kívánok csak tőletek, hogy adja nekem mindegyikőtök a zsákmányul szerzett fülbevalókat. Mert arany fülbevalói voltak azoknak, mivel izáeliek voltak. Ők ezt válaszolták: Örömest neked adjuk. Leterítettek egy ruhát, és mindenki arra dobta a fülbevalókat, amelyeket prédául szerzett. Az arany fülbevalók súlya pedig, amelyeket elkért, ezerhétszáz aranysékel volt, azokon az ékességeken, függőkön és bíborruhákon kívül, amelyek Midján királyain voltak, és az aranyláncok nélkül, amelyek a tevéik nyakán voltak. Gedeon éfódot készített belőlük, és a saját városába, Ofrába helyezte, és ott paráználkodott azután egész Izráel. És Gedeonnak és háza népének tőrbe ejtésére lett mindez.” – (Bírák 8,23-27)
Egy csodálatos szabadítás történet áll előttünk amikor olvasunk Gedeon történetét. Gedeonról az Úr szolgájáról olvasunk, aki azért rendeltetett, hogy újra nép közösségét az Úr felé irányítsa. Egy sikeres bíráról olvasunk. Ám e történet úgy gondolom, hogy többről szól, és arra is tanít bennünket, ahogy régen is megtörtént már, hogy az ígéretesen indult életek tévútra csúszhatnak. Gedeon számára minden adott volt, Isten vele volt, jeleket kijelentést kapott. A bíra bár szájával nemet mondott az uralkodásra, de tetteivel mégis feléjük kerekedik. Elkezdi sajátjaként kezelni testvérei javait, elkéri tőlük az őket megillető zsákmány egy részét. És mit csinál vele? Efódott készít. És innen indul az elcsúszás az elbizakodottság, hogy Ő nagy kiválasztott és Ő a nagy. De elfejti, hogy Isten bárkit kiválaszthat magának szolgálatban és ne gondolja azt senki, hogy nagyobb lehet és érdeme lehet. Isten elhív és feladatot biz és egyes emberekre és csak annyit kér, hogy hűségesen végezzük a szolgálatot és figyeljünk rá. Ha ezt nem tesszük és elvegyülünk a világ sodrásával, akkor már nem az Urat szolgáljuk. Így történt ez akkori néppel is, hogy már elfedte az Urat. De ez velünk is megtörténhet így. Legyen ez figyelmeztetés számunkra, hogy a siker még nem biztosíték, nem szabad elbizakodni. Az Úrban kell újra és újra bízni, aki utat mutat és megvéd attól, hogy el ne tévelyedjünk. Így olvasunk egy szép dicséretünkben a következő sorokat: „utaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem! Te ösvényidre taníts meg, Minken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz igédben! Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten!” – (Zsoltárok 25,2). Így legyen. Ámen
Kaszaniczki Csongor,
Erdőd