.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2023. október 22.

„Azután előálltak Celofád leányai…Mózes, Eleázár pap, a vezető emberek és az egész gyülekezet elé álltak a gyülekezet sátrának a bejáratánál, és azt mondták: …Adj nekünk örökséget atyánk testvérei között.” (4Móz 27, 1a-2 és 4b)

Celofhád Manassé törzséből származó férfiú volt. Nevének jelentése: védelem a félőnek. A bibliai szereplők nevének jelentése általában jellemükről árulkodik. Ilyen értelemben nem nehéz elképzelni, milyen ember lehetett Celofhád. Minden bizonnyal istenfélő ember volt, látszik ez abból is, hogy ő nem volt részese annak az Isten elleni lázadásnak, amit Kóré vezetett. Védelmezője lenni valakinek, aki félelmet hordoz a szívében, ez olyan tulajdonság, ami jó lenne, ha mindannyiunk életének jellemzője volna. Hiszen, ha belegondolunk, kivétel nélkül nekünk is vannak kisebb-nagyobb félelmeink és ilyenkor milyen jó, ha van mellettünk olyan valaki, akire támaszkodhatunk, aki békességet, nyugalmat sugároz felénk, aki mellett elmúlik minden félelmünk, aki mellett biztonságban érezzük magunkat. Egy ilyen ember mellett valóban védettnek érezzük és tudjuk magunkat. De jó lenne ezt gyakran megtapasztalni, de ugyanakkor milyen kívánatos lenne alkalomadtán nekünk is ilyen védelmet nyújtó, mások számára biztos pontot jelentő személlyé válni!

Ennek a Manassé törzsbeli Celofhádnak öt leánya volt, egyetlen fia sem. Ez azt jelentette, hogy a korabeli törvények értelmében elveszti örökségét, hiszen annak továbbvitele csak fiúágon volt lehetséges. De a leányok ebbe nem nyugodtak bele, és azzal a kéréssel fordultak Mózeshez, Eleázár paphoz, a vezető emberek és az egész gyülekezet elé, hogy ők is kaphassanak örökséget az Isten által atyáiknak adott jussból.

Ha jól belegondolunk ezeknek a lányoknak a kérése forradalmi volt, hisz merőben eltért az addigi bevett szokásoktól. De hát a hit cselekedete mindig is ilyen volt: bátor és céltudatos! A hit képes megváltoztatni régi, idejétmúlt, megmerevedett szabályokat, törvényeket, amelyek korábban hasznosak voltak, de az új helyzetben már nem tudnak igazán kielégítő megoldást nyújtani. Vannak túlhaladott beidegződések, automatizmusok a keresztyén élet területén is, amelyeket a múltból hozunk magunkkal, ám ma már a megváltozott körülmények között számos felmerülő kérdésre nem tudnak megnyugtató választ adni, éppen ezért a hit lüktető ereje által szükség van azok felülvizsgálatára, korrekciójára, esetleges megváltoztatására. Erről a bátor hitről tesznek bizonyságot Celofhát leányai. Ezt a hitet kedveli Isten és enged is a kérésnek: a leányoknak részük lehet az örökségben.

A reformáció hónapjában jó nekünk figyelnünk az igaz hit eme bátor megnyilvánulására, mert ez számunkra is azt jelenti, hogy, aki hitben jár, annak Isten örökséget ad az Ő országában. Ámen.

                                                                                                     Szilágyi Balázs,

                                                                                                     Szatmár-Láncos

Vélemény, hozzászólás?