“Az ifjak ékessége az erejük, az öregek dísze az ősz haj.” (Péld 20,29)
Olvasandó: Példabeszédek 20
A Példabeszédek 20. fejezete egy sor ajánlást fogalmaz meg, amitől bölcs lehet az ember. Minden egyes ilyen tanácsot díszként lehetne felfűzni egy nyakékre fiatalok és idősek számára egyaránt. Összefoglalva végül az ifjak ékessége az erejükben, az idősek dísze pedig az ősz hajban lesz látható.
Az ifjúkornak megvannak a maga szépségei, de kísértései és gyengeségei ugyanakkor. Erre is felhívja a figyelmet ez a fejezet: A bor csúfolódóvá tesz, a részegítő ital pedig hangoskodóvá, és nem bölcs, aki tántorog tőle (20,1).
A fiatalság előnyei a testi-lelki erőben mutatkoznak meg. Az ifjak általában egészségesebbek és erősebbek, mint az idősebbek. Ezzel szemben az érett ember előnye és ismertetőjegye a bölcsesség, hiszen korban minél előrehaladottabb valaki, annál több tapasztalatot és tudást halmoz fel. Az ősz haj a bölcsesség szimbóluma. Ez nem jelenti azonban azt, hogy minden öregedő ember bölcs, és nem jelenti azt sem, hogy a fiatalok nem rendelkezhetnek bölcsességgel, amit megoszthatnak.
Petőfi-esten fantasztikus volt a fiatal színész szavain keresztül a költő óriást hallgatni, s újra emlékezni arra, hogy kiszabott időnk egyszer lejár:
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta-
Hja, az idő lejár.
(Petőfi Sándor: Egy estém otthon)
Minden életszakasznak megvan a maga vonzereje. A tavasz szépségét nem tudja hitelesen utánozni egyetlen más évszak sem. A kinyíló levelek élénk zöldje, a mezei virágokkal borított rét egyedül a tavasz sajátossága. Így minden évszaknak megvan a sajátos varázsa. Nem kevésbé kellemes a nyári tájat nézni, amikor az erdők teljes öltözetükben pompáznak, és a völgyeket kukoricatáblák borítják, mint ősszel azt látni, hogy a virágok átadják helyüket a gyümölcsöknek s a termést betakarítják. Ha a tavasz a remény és az ígéret ideje, az ősz a megvalósulás és a beteljesülés időszaka. Így van életünk szakaszaival is: az ifjúság reményét, energiáját felváltják az érett élet ősz hajszálai. Presbiteri konferencián hallottam: szeretnünk, ápolnunk, gondoznunk kell elsősorban magunkat, hogy segíteni tudjunk. Úgy tudjunk odahajolni erőnkkel az erőtlenekhez, hogy Isten dicsőségére legyen. A gyülekezetben szükség van mind a fiatal erejére mind az idős bölcsességére, de mindez csak úgy éri el célját, ha az Úr, akiben el van rejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse (Kolossé 2,3) használni tud bennünket. A kiszabott idő hamar lejár, az erő elmúlik, de Isten dicsősége megmarad mindörökké. Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa