,,És onnét kimenvén, Jézus és tanítványai Galileán mentek át; és Jézus nem akarta, hogy bárki megtudja.” – (Márk 9,30)
Fenn a hegyen Mózessel és Illéssel nem volt semmi…! Magasság, jó levegő, jó kilátás. Jézus fényes fehér ruhában csillog-villog, még a Teremtő maga is megszólal… s amit mond a Lélek Jézuson való megnyugvását jelzi. Jó volna ott maradni, megállítani az időt, sátrat verni letáborozni… mégis lejönnek.
A hegy lábánál tömeg, vitatkozók, problémák gonosz lelkek, s persze a többi tanítvány, a kilenc aki nem kapott meghívást a „hegyre”. Úton Galileán keresztül, nem csoda, hogy az is szóba kerül, hogy ki a nagyobb, ki ér többet a tanítványi körből – de én most nem ezzel foglalkoznék.
Most az fogott meg, hogy Jézus nem szeretné ha kiderülne az útvonalterve… Mintha Jézusnak elege lenne a tömegből, a szájtátóktól, a haszonlesőkből, a vetekedésből, az írástudókból, a rászorulókból és a megszállottakból…, mindenkiből.
Olyan emberi, nem? Mintha szabadságra akarna menni, mintha kikapcsolná a telefont… Emberileg jó gondolatnak tűnik, de szerintem biztosan nem erről van szó.
Inkább azt gyanítom, hogy a tanítványaival akar lenni. „Csak” velük, hogy a „teambilding” ne sikkadjon el. Hogy a csapat fejlődjön.
Biztatásként annyit, hogy ha tanítvány vagy lehet, hogy néha eleged van mindenből és mindenkiből, de tudd: Jézus veled battyog az utadon mindenkor, téged nem un meg még ha te unod is néha őt. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod