“Amikor a tanítványok a közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, és írástudókat is, akik vitatkoztak velük.” (Mk 9,14)
Olyan jó volna a megdicsőülés hegyén maradni! Ott nincsenek gondok, ott olyan békés minden. Péter meg is fogalmazza: építsünk házat! Maradnék. Olyan jó volna a templom csendjében és békéjében maradni és nem egy olyan világban élni az életünket, ahol sztrájkolni kell, ahol háború hírei vannak, ahol idegesek az emberek!
Tegnap olyan jó volt konfirmáltatni. Még a vadócabb ifjak is megszelídültek. Többen megfogalmazták, hogy olyan gyorsan eltelt az idő benn a templomban, hogy nem is észlelték. No, de mi lesz ezekkel az ifjakkal konfirmálás után? Ugye ez már nem annyira kellemes kérdése. Természetesen minden tőlünk telhetőt nekünk is meg kell tenni, hogy maradjanak.
Tegnap istentisztelet után a városban sétáltam és jött velem szemben egy agresszív részeg ember. Én előrefelé néztem (nem hátra) Ő közben fogát csikorgatva mérgesen és hangosan beszélt, egy pillanatra néztünk csak egymásra, mert előttem volt, és azonnal rámkiáltott, hogy mit nézek (ce te uiti) Én a bennem levő békességgel egyszerűen csak kikerültem és mentem tovább. Nincs mást mit tenni. Nincs az ilyennel mit beszélni. Meg is oldódott a dolog.
Viták és veszekedések lesznek a hétköznapokban, nekünk pedig mindig úgy kell reagálni, hogy lássák: éppen most jöttünk az Istentől, sőt még most is velünk van, Lelke által. Ámen.
Rácz Ervin,
Szigetlanka