,,Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek. De nem tudta, mit beszél, mivelhogy megrémültek.” – (Márk 9, 5-6)
Egy alkalommal Jézus magával viszi három tanítványát, Pétert, Jakabot és János, egy magas hegyre, ahol rendkívüli dolgok történnek. Az oszlop apostolok látják átváltozni Jézust, aki dicsőségben jelenik meg előttük. Ugyanakkor két mennyei lényt is láthatnak, Mózest és Illést, akik földi életük során jelentős szerepet játszottak Isten népe életében. A három tanítvány nyilván az események hatása alá kerül, valami olyasmit éreznek, amit talán soha korábban nem éreztek, legalábbis ilyen intenzitással, hatalmas boldogságot, szép harmóniát és tiszta örömöt, amelyre minden ember vágyik itt a földön. Érthető tehát a péteri ötlet, amiben meg akarja örökíteni ezt a felemelő állapotot. Egy kis ízelítő jut osztályrészül számukra a mennyei világból, ami rájuk vár.
Ki ne szeretne örökké boldogságban élni? Ki ne akarná állandósítani életében az öröm érzését? Ki ne vágyna egy olyan életre, amelyben nincs szenvedés, nincs bánat, ahonnan örökre száműzve van a fájdalom, gyász és halál? Hát persze, hogy mindannyian szeretnénk így élni, nagyon is emberi a Péter vágyálma, ezért ne vessük meg őt. Jó az, hogyha bennünk van ez az igény, ez a vágy, ez az óhaj a szép, a jó, az üdvös iránt. Nagy baj az, akiből mindez hiányzik! Ne mondj le soha ezekről még akkor sem, ha sokszor úgy érzed, hogy mindez hiányzik vagy kevés van belőle az életedben. Kérd az Urat, mert tudod, ugye, hogy, aki kér az kap.
De bármennyire is üdvözlendő és érthető Péternek és társainak a kívánsága, az ige úgy értékeli: nem tudja, hogy mit beszél, mert megrémült. Isten másképp látja ezt a helyzetet. Van úgy, hogy az ember jónak tart valamit, de Isten nem annak látja. Sajnos sokszor elfordul, hogy rosszul teszünk valamit, pedig minket a jó szándék vezérelt. Ott a megdicsőülés hegyén nem véletlenül hangzik a mennyei szózat: Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok. Igen, Istenre kell nekünk hallgatnunk, ezért mindig felül kell vizsgálni állítólagos jó szándékunkat is. Péteréknek is szembesülniük kellett Isten akaratával, hiszen nem maradhattak ott a hegyen, Jézusnak még le kellett menni a völgybe, még szenvednie kellett, meghalni és harmadnapra feltámadni, majd felmenni a mennybe. Tehát a dicsőségbe vezető úton szenvedések is vannak. Ha Jézus ezt nem hagyhatta ki, akkor mi sem tehetjük, nekünk is az ő útját kell járnunk. Ez a sorrend: szenvedés aztán a megdicsőülés. Ezt ne felejtsük el. Istenre kell hallgatni minden körülmények között. Ámen!
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos