„De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” (1Tim 6,8-10)
Az első dolog, amit mindenképpen fontosnak érzek kiemelni ebből az igemorzsából, az az, hogy minden rossznak gyökere nem a pénz, hanem a pénz szerelme. A kettő között különbség van. A pénz önmagában nem rossz dolog, szükségünk van rá ebben a földi életben. Pénzt kap mindenki az elvégzett munkáért, a pénzen pedig tudunk vásárolni élelmet, ruhát vagy bármit, amire szükségünk van. A baj ott kezdődik, ha eltolódik a hangsúly és csak a pénz lesz fontos, amikor el kezdjük szeretni a pénzt.
Az ember szeretne nagy karriert befutni, minél több pénzt keresni, hogy minél jobb lakást, autót, minél jobb körülményeket teremtsen a családjának és önmagának. Ezzel önmagában nem is lenne gond, csakhogy a pénz szerelme, a pénz utáni sóvárgás azzal a veszéllyel jár, hogy egyesek eltévelyednek a hittől. Ahogyan Kosztolányi is fogalmaz: „Itthon vagyok itt e világban, s már nem vagyok otthon az égben”.
Az ilyesfajta sóvárgás, pénzhajhászás tönkreteheti az egészséget, a családi és baráti kapcsolatokat, magát az életet, aminek így semmi értelme. Ehelyett, ha van mindennap mit ennünk, van amit felvegyünk és van tető a fejünk fölött, legyünk megelégedve, adjunk hálát érte, mert sokan ezekben is szűkölködnek. Ha pedig úgy állunk, segítsünk szegényebb felebarátunkon, adjunk tovább valamit mindabból, amit Istentől kapunk, az Ő dicsőségére. Ámen!
Vajda Szabolcs,
Szatmár-Németi slp.