“Mi, erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak kedvezzünk. Mindegyikünk tudniillik felebarátjának kedvezzen, annak javára és épülésére.Mert Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogy meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak rám. Mert amiket régen megírtak, a mi tanulságunkra írták meg, hogy állhatatossággal és az Írások vigasztalása által reménységünk legyen. Az állhatatosság és vigasztalás Istene pedig adja nektek, hogy teljes egyetértés legyen közöttetek Krisztus Jézus szerint,hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek Istent, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.” (Róma 15,1-6)
Az apostol erős önbizalma szólal meg az igében, melyet kivetít a gyülekezet tagjaira, mint akik éltető táplálékot kaptak Páltól, és ezek után következhet a munka. Szembeállítja ezeket az erős hitűeket a gyengébbekkel, de nem úgy, hogy az utóbbiakat esetleg ki kellene vetni vagy legyűrni, hanem, mint akik rávannak szorulva a segítségre és a felemelésre. Mai világunkban a páli utasítások ellenkezőjét látjuk, hiszen a gyengébbet az erős mindig leakarja nyomni, elakarja pusztítani. Pál nem fizikai erőről beszél, hanem lelkiről. A hit erejét emeli ki a rómaiak számára, mint akik az istentelen birodalomban megkűzdenek mindazért, amit eddig eredményként elértek. Ezeket, mint lehetőségeket kell hordoznunk, felhasználva a hívők seregének gyűjtésére, és nem a magunk emberi dicsőségének növelésére. Jézus a mennyek kincseit szétosztotta, nem tartotta meg magának, azért érkezett, hogy mindezekből meggazdagodjunk. Ő a nagy példaképünk minderre, kövessük Őt! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek