„És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, amit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába. Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, ami a földön van.” (2Sám 14,19-20)
Szörnyű dolog történt Dávid király családjában. A király idősebb fia megbecstelenítette féltestvérét, Támárt. A gyalázatos tett miatt haragszik Dávid király, de nem gyakorol ítéletet Amnón fia felett. Absolon, Támár édes testvére viszont nem tudja megbocsátani a szörnyű bűnt, és megöleti az erőszakot elkövető Amnónt. A gyílkosság bűne nagyon felháborítja Dávid királyt, ezért Absolon elmenekül atyja haragja elől. Itt kerül képbe Jóáb, aki egy asszonyon keresztül kívánja apa és fia között a békességet helyreállítani. Erre azért van szükség, mert a belső feszültség, meghasonlás az ország békéjét veszélyezteti.
Sokat gondolkoztam, hogy egy ószövetségi történet és Jézus Krisztus kereszthalála, azaz nagypéntek között hogy lehet a párhuzamot megtalálni. Az ószövetségi történetben van egy sértett atya: Dávid, a gyilkosság bűnét elkövető Absolon és Jóáb, aki egy asszonyon keresztül a békességet szorgalmazza. A mi esetünkben van az Atya Isten, akit sért a szent Felsége ellen elkövetett bűn, vagyunk mi, a bűneinket naponként növelő bűnösök és Jézus Krisztus, aki golgotai kereszthalála révén a megbékélés és bánbocsánat ajándékát adja nekünk. Nagypéntek napján adja meg mindnyájunknak az Isten, hogy menekülő bűnösként bár, de tudjunk megállni Jézus Krisztus golgotai keresztje alatt és értünk helyettünk bemutatott áldozata által bünbocsánatot nyerve megbékélhessünk Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal. Ámen.
Genda Árpád Szabolcs,
Pettyén