“Uram, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva! Emelkedj fel, földnek bírája, fizess meg a gőgösöknek tetteikért! Uram, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni?” (Zsolt 94, 1-3)
Ismétlés a tudás anyja? – talán igen. Meglehet ezért mond el a 94. zsoltár írója kétszer is dolgokat. Persze az is lehet, hogy így jött ki a rím, a ritmus, vagy a szótagszám…
… megtorlás Istene, megtorlás Istene, … meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni? Úgy gondolom valójában itt arról van szó, hogy az Istenhez kiálltó, nyomatékossítani akar valamit. Kétszer kiállt fel Istenhez, mintha szeretné felrázni, szeretné az értésére adni, hogy innen úgy látszik a Teremtés Ura kiesett a szerepéből, hisz a bűnösök vigadnak… mintha lenne ebben szemrehányás is.
Úgy érzem a zsoltáros ahelyett, hogy örülne, mások örömére irigy. Félreértés ne essék biztos vagyok benne hogy a gonoszok akikről beszél hitvány alakok, bűnösök és büntetést érdemelnek, de én nem szeretném Istent Ilyennek látni. „megtorlás Istene”… hátamon futkos a hideg…
Tudom, hogy ítélni fog Isten, tudom, hogy örök halál és kárhozat lesz a bűnösök jutalma, hisz maga mondotta, a bűn zsoldja a halál…, de én szerető könyörülő Atyámnak látom őt, s Krisztusban „mi Atyánknak” hívom őt, s hiszem azért nem ítél még mert kivár s azt akarja, hogy minden ember üdvösségre jusson… Én is, Te is. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod