“Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. Ezért ismét a vakhoz fordultak: Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta.” (Ján 9,13-17)
A farizeusokat soha nem az érdekelte, hogy valaki testileg-lelkileg meggyógyult, hanem a törvény betartása, ezért képesek voltak bárkit a hatóság elé állítani, és elítélni. Őket most sem a gyógyítás érdekli, ezért a meggyógyultat kérdezik, aki vak volt, de Jézus által soha meg nem tapasztalt ajándékot kapott, a látás csodáját. Kétség nem fér hozzá, hogy Jézus a korabeli szombattörvényt ugyan megsértette, mert sarat készített, és ezzel munkát végzett. Gyógyított, de ezt csak életmentés esetében lehetett volna megtenni. Jézus a törvény Ura, az egyetlen szuverén Úr, és az ő szándéka az, hogy az embereknek szolgáljon. Ha valaki őt megtalálja, és élete megváltozik, akkor az életmentést jelent ma is. A vak meggyógyulása kettős hatást váltott ki a kérdezőkben: egyesek elítélték, és azt mondták, hogy bűnös, míg mások küldetésének legitimitását bizonyították. A bűnös ember nem tudja a vakok szemét megnyitni, de Jézus, -aki csak ebben nem volt hasonló mihozzánk-, Ő képes. Életünkben megtapasztalt csodák, a mindennapok eseményei Jézushoz való kötődése szólaljon meg bizonyságtételeinkben, mert a valóság mindig a mi Megváltónk mellett szól. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek