„Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.” (Lk 20,20-26)
Jézus ellen egyre inkább sűrűsödnek a csapdák, minden ellenzéki össztűzszerűen támadja és próbálnak hamis vádat felállítani ellene, de amiképpen nem sikerült akkor, amikor korábban hatalmáról kérdezték, úgy nem sikerül most sem sarokba szorítani. Ebben a részben a farizeusok és a heródespártiak gonosz szándéka az, hogy Jézust a római birodalommal hozzák összeütközésbe, és ha a megfogalmazott kérdésre rossz a válasz, akkor végre bevádolhatják, hogy a kezük is tiszta marad. A farizeusok nem maguk mennek elgáncsolni Jézust, hanem kémeket küldenek hozzá, akik külsőre ártatlannak látszanak. Úgy tesznek, mintha tanulni akarnának vagy tanácsát kérik, de ők a leghitványabb árulói a társadalomnak. Az ilyen ember az, aki képes rólunk is minden rosszat elmondani, ők könnyen rávehetőek arra, hogy becsületünket leírják és közben szemünkbe mosolyognak, adják szépet, a jót. Isten Igéje azonban bevilágít a szív mélységeibe, hiszen a kegyesség mögött alattomosság és képmutatás rejtőzik. Jézus kíméletlenül lerántotta róluk a leplet és a jámbor álarcot, nevükön szólítván őket: képmutatók. Ezek az emberek eszközök, bábúk, akiket mások irányítanak, elszánt talpnyalók, akik mindenre képesek. Ma is vannak ilyenek bőven, akik kiszolgálják a mindenkori hatalmat, csakhogy egy kis morzsához jussanak. Jézus tudja, hogy miért jöttek, látja a küldetés célját, ezért azt kéri, hogy mutassanak neki egy dénárt (római ezüstpénz). Jézus válasza a minden időkben élő ember számára útmutatás Istennel és az állammal szemben fennálló tartozásunkat illetően. “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” A Biblia és református hitvallásaink is azt tanítják, hogy a felsőbbség Isten szolgája, mi pedig adót tartozunk nekik fizetni szükségleteink fedezésére, de ugyanakkor Isten ügyével szemben is kötelességeink vannak. Ma imádkozzunk buzgóbban az állami és egyházi szolgálatot végzőkért, hiszen ők azok, akik a mostani legnehezebb pillanatokban életeket menetenk! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek