„Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek. Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.” (Lk 19,45-48)
Ha Jézus ezekben a napokban szeretne templomot tisztítani, nem lenne sok munkája. Nemcsak az árusokat, de egy embert sem tudna onnan kiűzni. Templomaink üresek, s talán ég bennünk a vágy, hogy újból egy helyre gyűlhessünk. Hiányzik az ájtatos csend. Hiányzik látni, hogy vannak még, akik vágynak Isten Igéjének hallgatására, mint ahogy az igében is a nép odaadó figyelemmel hallgatta Jézust. Hallani, hogy mások is küzdenek még azonos problémákkal. Hiányzik a közösség, hiszen a hitünk nem magánügy.
Jézus itt a templomot imádság házának nevezi. Gondolkoztunk már azon, hogy miért imádság házának hívja, és miért épp nem dicsőítés házának? Vagy dicséret házának? Miért erre hívja fel a figyelmünket? Ha tudnánk mekkora erő van benne, valószínűleg sokkal gyakrabban tennénk össze kezeinket. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, hogy remegett a föld, amikor a gyülekezet összegyűlt imádkozni. Jézus maga is imádkozott értünk „én őértük könyörgöm, akiket nekem adtál, mert a tieid.” (Jn 17,9) A kolossé levélben ezt olvashatjuk: „Köszönt Epafrász, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban”. Mit jelent küzdeni imádságban? Vannak napok, amikor nem érezzük közel magunkat az Úrhoz, ilyenkor nem érzékeljük, hogy talán lenne valami hatása imánknak. Megtörténhet, hogy el is hanyagoljuk az elcsendesedést. Ebben a helyzetben merítsünk erőt a már megválaszolt imáinkra. Ahogy Kálvin is mondja: „Ő nemcsak azt ígérte, hogy kezét állandóan kinyújtva tartja övéi megsegítésére, nemcsak üres szavakkal táplálja őket, hanem kézzelfogható segítséget is nyújt.”
Az atomerőművekben áramot állítanak elő. Az egész folyamat az erőmű legbelső, legvédettebb részében a reaktorban kezdődik. Ez indítja el a folyamatot. Legyünk mi is lelki atomreaktorai a világnak, akik imádságaikkal elindítjuk a folyamatot. S bár mind a magunk házában vagyunk külön-külön, de nagyon is összetartozunk. Isten gyermekei vagyunk, és ne feledkezzünk meg testvéreinkről. mi vittük-e imában most az Isten elé a gyülekezetünk tagjait? Imádkoztunk-e azért, aki mellett hetenként ülni szoktunk a templompadban? Csatlakoztunk-e az egész világot összekötő imalánchoz? Pál apostol azt mondja a Kolossébeliekhez írt levelében: „imádságban állhatatosak legyetek.” Tanuljunk kitartást a csigáktól, hiszen ők is eljutottak Noé bárkájára. Reménységünket vessük abba, aki minden reggel, minden este és minden nap őrködik felettünk, mindenható Istenünkbe, a mi Atyánkba.
Csatári Leila th.