“Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást.” (Lk 23,18)
Barabbás a népítéletnek köszönheti életét. Annak ellenére, hogy sok bűn tapad kezéhez, mégis szabadon bocsátják. Szabad, pedig halált érdemelne a törvény szerint.
Vele szemben az Isten Fia, tiszta, ártatlan, bűn nélküli. A főpapok és az írástudók hatására a nép “feszítsd meg”-et kiált reá.
Az a kérdés foglalkoztat, bizonyára másokat is, milyen lelkiismerettel távozott a méltatlan szabadságba Barabbás? Elgondolkozott-e azon, hogy nagypénteken neki kellett volna halálra menni a másik két gonosztévővel együtt? Tudatában volt- e egyáltalán, hogy a zsidó húsvét előtt kapott kegyelmet? Hogy szabadon bocsátása vallási eredetű? Mit mondott családtagjainak (ha egyáltalán volt családja) és barátainak, azoknak, akikkel találkozott? Be merte- e vallani, hogy helyette valaki más szenvedett kereszthalált?… Nem látunk bele a lelkébe, nem is tudjuk, hogy egyáltalán foglalkoztatták-e ezek a kérdések, a feltámadott nem találkozott vele, azonban amikor hírét vette, hogy “helyettese” legyőzte a halált, szerintem lehetetlen, hogy ne nézett volna önmagába, még akkor is, ha nagyon elvetemült volt. Meg kellett induljon benne valami, ami maga az élet vagy az ingyen kapott kegyelem-saját életében tapasztalta meg, mit is jelent az érdemtelen szabadság.
A rabok a szabadulás után nehezen integrálódnak a társadalomba, de Isten róluk sem mond le. És rólam sem, aki méltatlan vagyok arra a szeretetre, amelyet az én mennyei Atyám megbizonyított, amikor érettem megáldozta egyetlen Fiát.
Helyettem is vállaltad,
ártatlanul a halált,
csakis ezért lehetek
a te méltatlan gyermeked.
Ámen.
Fodor Lajos