„Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt; És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad. És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnők, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk. Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek? Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben.” (Márk 10, 33-37)
Ha az ószövetségi próféciákra már nem is emlékeztek, legalább magának Jézusnak hittek volna. Jézus többször is kijelentette a tanítványoknak, hogy mi fog vele történni. Nem vették komolyan, pedig részletesen elmondta: átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra kárhoztatják, a pogányok kezébe adják, megcsúfolják, megostorozzák, megköpdösik, megölik őt, de harmadnapon feltámad. Mennyire vesszük mi komolyan az Isten Fiát?
Jakabot és Jánost nem érdekelte különösebben az, amit Jézus kijelentett. Egy dologra összpontosítottak: mi lesz a hasznuk abból, amit Jézus elmondott. A haszonelvűség igyekszik elkerülni minden szenvedést, maximálisan koncentrál arra, ami neki örömöt szerez.
Jakabot és Jánost nem Jézus érdekelte, hanem saját karrierjük. Az Isten Fia számukra csak eszköz saját céljuk elérésében. Ott akarnak lenni Jézus mellett jobb és balkéz felől a dicsőségben.
Vajon, eszébe jutott a két tanítványnak a nagypénteki kereszt tövében az, amit Jézustól kértek? –Egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől…
Az alapigében van egy kicsi szócska: a DE, amely, radikális változást hoz. Ez, evangélium: DE harmadnapon feltámad. Jakab és János kívánsága önzésből fakadt, DE Jézus értük is a keresztre ment. Büntetésre vagyunk méltók, DE Jézus magára vette a büntetést. Vétkesek vagyunk, DE Isten megbocsát nekünk. Meghalunk, DE Krisztussal együtt feltámadunk.
Ámen!
Higyed István,
Mikola