Velünk az Isten – 2020. április 4.

„Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket!” (Lk 21,8)

Jézus a nagy megpróbáltatások idejéről, szól e szakaszban. Itt egy fontos figyelmeztetés hangzik: Vigyázzatok, meg nem tévesszen benneteket. E gondolat arra utal, hogy majd eljön majd az idő, amikor érkeznek olyan emberek, akik próbálnak megtéveszteni, de nekünk mindenkoron az Úrra kell, figyeljünk és nem másra. Ezek azt mondják, hogy az idő elközelgetett.  De még korántsem van így, mert még sok minden fog történni, amíg elérkezik az idő. Ezt az időt, hogy mikor lesz, vagy mikor fog eljönni nem tudni, mert csak az Atya tudja ezt. Ezért nekünk csak egy dolgot kell tennünk: szüntelen imádkozzunk és kérjük az Úr vezetését. A mostani időszakban pedig pontosan erre van szükség. Keressük az Urat, amíg megtalálható, imádkozzunk még buzgóbban hozzá. E megpróbáltatott időben is tegyük ezt s kérjük, hogy az Úr legyen mindnyájunkkal. Egy szép dicséretünk is erről tanúskodik, amely így hangzik:

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem ha bánt vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

339,1

Így legyen. Ámen!

Kaszaniczki Csongor,

Erdőd

Vélemény, hozzászólás?