,,Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék.” (Ef 2, 8-9)
Életünk áldásteli időszakaiban teljes örömmel és hálaadással mondjuk: kegyelemből van üdvösségünk. Ilyenkor érezzük is, hogy kegyelmében elmerülünk. Életünkben azonban eljönnek a sötét időszakok, pillanatok, azok a helyzetek, amik elől elmenekülnénk, amik nem tetszenek. Akkor mit mondanánk erről a mondatról? Tudunk ilyen helyzetekben a kegyelemről elgondolkodni? Nem látjuk mi értelme az igének… Isten ajándéka az üdvösség… és ez vajon szintén Isten ajándéka? Rálépve a hit útjára tulajdonképpen elindulunk valódi életünk útján. Mostmár azért tudunk élni, aminek Isten teremtett. Ez az út lehet a gyógyulásé, a megbékélése, lehet rajta megfáradni, de sírni is. Ezen az úton Isten majd jön felemel, és tovább lendít. Hit útjának végállomása pedig az üdvösség. El tudjuk képzelni, milyen lehet az örök élet, a mennyek országa? Istennel élni, ahol Ő lesz a világosság, és Őt dicsőíthetjük, mert Ő ezt készítette el a benne bízóknak. A sötét, a nehéz időszakokban, helyzetekben nyugodtan gondoljunk erre, hogy kegyelemből van üdvösségünk, Isten ajándéka. A sok rossz ellenére, amit teszünk, amit átérzünk rádöbbenhetünk arra, hogy milyen hatalmas Istenünk van, kegyelmét nyújtja, s nemcsak az üdvösséget hanem segítő kezét is, a jelenlétét.
Csatári Leila