„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled. Nem marad el tőled, és nem hagy el téged.” (5 Mózes 31, 6)
Isten azért bátorít, mert tudja, hogy hajlamosak vagyunk a félelemre és rettegésre. Ilyen az emberi természet. A nehéz feladatok előtt görcsbe szorul az ember gyomra, erősen verejtékezik, reszket a keze és olykor az egész teste is. Ezt az érzést csak fokozza az, amikor az események nem az elképzeléseink szerint alakulnak és ilyenkor könnyen kétségessé válik az emberben az Úr gondoskodása. A fájdalmas esetek gyakran megtanítanak arra, hogy a mi elgondolásaink nem egyeznek az Úr tervével. Ebben az állapotban megtehetjük, hogy Istent vádoljuk a kudarcért, majd nélküle folytatjuk az utunk vagy alázattal elfogadjuk az akaratát és követjük az útmutatását.
Izráel népe az ígéret földjének határához érve azzal szembesült, hogy nem Mózes vezeti be oda őket. Az Isten elhívott szolgája immár százhúsz éves és „többé járni-kelni” (2 v.) nem tud. Félelmetes hír ez akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne az égi támogatásra. A nép azt láthatta negyven év alatt, hogy Isten a csodákat Mózes által valósította meg. Mózes bejelentése biztosan félelmet és kérdéseket váltott ki az emberekből. Vajon az új vezető alkalmas szolgája lesz az Úrnak és vezetője a népnek? Talán Mózessel az Isten is elhagyja őket? Sok idő nem marad az efféle kétségekre, mert a válasz azonnal érkezik: „legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled”.
Kedves testvérem, Isten „nem marad el tőled, és nem hagy el téged” még akkor sem, ha elveszítetted a legnagyobb támaszod, vagy azt, akiben a legtöbb örömöd lelted. Légy erős és bátor, mert az Úr nem fordít hátat, nem dob el magától, nem hagy magadra és nem mond le rólad. Bízzuk az életünk bátran a mi Megváltónkra, és kövessük az ő útmutatását: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál” (Mt 11,29). Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti