Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2019. február 14.

Velünk az Isten – 2019. február 14.

“…ő tőle vagyok, és ő küldött engem “(János 7,29b)

Amikor ismeretlenekkel találkozunk, elvárjuk tőlük, hogy bemutatkozzanak. A cégképviselők kitűzőt viselnek, amelyen szerepel a vállalatnak a jelképe, megnevezése, és a küldöttnek a neve. Amennyiben lakásunkon felkeresnek valamilyen ügyben, kötelességük tájékoztatni arról, hogy mi a jövetelük célja, mit akarnak. A lakónak joga van válaszolni a feltett kérdésekre, de meg is tagadhatja a választ vagy a tájékoztatást. Az emberek jóhiszeműségét, bizalmát használják ki a csalók, akik sokszor álöltözékben vezetnek félre.
Jézus már sokat tanított, sok csodát is tett, terjedt ugyan a hír felőle, de még mindig sok volt  a kétely, a bizalmatlanság, a hitetlenség többek részéről. A Jeruzsálemben élők elismerik ugyan, hogy “nyíltan szól”, azt is tudni vélik, hogy meg akarják ölni amiatt, mert egy beteget szombaton gyógyított meg, de nem ismerik fel benne az Istent. Homályosan látnak, tapogatóznak, keresik az igazságot, azokra a dolgokra hivatkoznak, amelyeket már láttak és hallottak, mégis csak a sejtések szintjén tudnak megmaradni. Talán, hátha, vajon, ez nem lehetséges, mégis, hogyan, miért…
Az Isten Fia nem akar bizonytalanságban tartani senkit, bizonyságot tesz arról, ki küldte, honnét való, mi  küldetésének a célja. Világosan, közérthetően, egyszerűen szól és mégsem értik. NEM ÉRTIK, MERT NEM IS AKARJÁK MEGÉRTENI. Ez már nem bizonytalanság, az az állapot,amelyről a Szentírás úgy beszél, mint süket fülről vagy kőszívről. Tudom, de mégse akarom. Gyermekien ezt így mondhatjuk: CSAK. Hallom, de a szavaknak nem fogom fel az értelmét, még látom is és csak közönséges embert látok, aki olyan mint tanítványai, még olyan sem, mint én, mert én  ismerem az Irásokat, tanult ember vagyok, szép családom van…
Jézus addig mondja,hogy kicsoda amíg belehal. Ott a kereszt alatt a római  százados már ki tudta mondani: “Ez igaz ember vala”.
Jézus, te  azokért jöttél,
akik a bizonytalanság
szélén élnek..
Hiszem, ők is hitre jutnak,
s melletted vallanak
majd saját keresztjük alatt. Ámen.
Fodor Lajos

Szóljon hozzá