Velünk az Isten – 2019. február 13.

„Ha pedig körülmetélhető az ember szombaton, hogy meg ne sértsék Mózes törvényét, ti most azért haragszotok rám, mert én egy embert teljes egészében meggyógyítottam szombaton? Ne csak látszatra ítéljetek, hanem mondjatok igazságos ítéletet!” (János 7, 23-24)

Haragudni könnyű. Nincs szükségünk különösebb erőfeszítésre, hogy megharagudjunk valakire. Ösztönösen támad fel bennünk ez az érzés. Annyira megromlottunk, hogy még a jó és örömteli dolgokért is képesek vagyunk neheztelni egymásra. Jézusra azért haragudtak meg a zsidó vezetők, mert egy embert szombaton gyógyított meg, pedig szerintük az törvényellenes. Az emberi élet már nem is számított.

Romlottságunk egy másik jele, amikor a törvényeket arra használjuk, hogy bizonyítsuk a magunk igazát és a mások tévedését. A törvény lényegét így elhagyjuk és nem marad más csak a látszat. Pedig Isten rendeletei azért vannak, hogy tartsanak vissza minket az olyan elhatározásoktól, amelyeket később biztosan megbánnánk. Tehát a törvény az ember javát szolgálja, nem pedig azért van, hogy megítéljük vele a felebarátainkat. Ne csak látszat szerint, hanem igazságosan ítéljünk. Például úgy, hogy megvizsgáljuk, mennyire egyeztethető össze Isten akaratával, irgalmával, szeretetével a bennünk lévő indulat.

Jézus akkor haragudott, amikor a tanítványai nem akarták hozzá engedni a gyerekeket. Nem szabad senkit sem kizárni Jézus megváltói munkájából és annak áldásaiból. Az Úr haragjának az volt a célja, hogy a gyerekek is ismerjék őt. Vajon a mi haragunk által is közelebb kerülnek az emberek Istenhez? A válasz elszomorító, mert „az ember haragja nem munkálja Isten igazságát” (Jakab 1,20).  Kérjük a Szentlélek vezetését, hogy a nap ne menjen le a harangunkkal. Ámen.

Erdei-Árva István,

Szamoskórós-Dobrácsapáti

Vélemény, hozzászólás?