Velünk az Isten – 2019. április 6.

“Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem, mert én az Atyához megyek.” (János 16,16)

Jézus Krisztus útja elindul az Atyához, erről beszél, mikor mondja, hogy még egy kis idő és nem láttok engem. A tanítványok még nem értették csak tanakodtak, hogy mit is jelenthet ez, hogy még egy kis idő, és nem látják Mesterüket, majd újra látják. Jézus tudta, hogy amit a tanítványok még nem, hogy elérkezik, az idő mikor menni kell, de az elmenetele halála lesz az út, amelyen átmegy a halálból az életbe. És ezzel megnyitja az Övéinek az utat az örökkévalóságban. Az Ő kereszthalálából új élet fakad.  Ez az új élet, amely beragyogja majd a tanítványi közösséget, és ami életünket is. Ez ad nekünk megigazulást és a bűnből gyógyulást, Istennek békességet és boldog reménységet, ahogy egy szép dicséretünk mondja (238. dicséret, 3. verse) Mai Igénk tanulság tehát az, hogy új életünk és reménységünk van a Krisztusban, a mindennapokban. Ebből merítsünk erőt. Így legyen. Ámen.

Kaszaniczki Csongor,

Erdőd

Vélemény, hozzászólás?