“…meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké “ ( ” Kor. 2: 3-b).
Sokszor vagyunk úgy, hogy inkább nem szólunk vagy nem megyünk el valakihez, nehogy megsértsük szavunkkal (igazság-kimondással), jelenlétünkkel az illetőt. Óvatoskodunk, úgy képzeljük, nem illik zavarni, hagyni kell, hogy önmagába szálljon és az illető érezze szükségét annak, hogy megszólítsuk.
Az apostol is úgy érezte, hogy többet használ a Korintusban élő keresztyéneknek, ha egy ideig nem megy hozzájuk, de írásban tartja a kapcsolatot az ott élőkkel, tudósítja őket arról, hogy milyen gondolatai, érzései vannak eziránt a közösség iránt. Örömmel teljes a szíve, az egész életén átsugárzik a Krisztusban való örvendezés. ” Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” (Filippi 4:4), hív mindenkit az Úrban való örvendezésre.
Húsvét után abban az örömben élünk, hogy találkozhatunk majd a feltámadottal, ahogy ebben az örömben részesülhettek a szent asszonyok, a tanítványok, mindazok, akiknek megjelent az Úr. Ezt az örömöt meg kell osztani, ahogy az Igében is elhangzik a meggyőződés: az apostol öröme mindenkié lehet. Közkinccsé lesz az öröm, csak le kell hajolni érte, csak nyitott szívvel kell fogadni, és ha részesültünk benne, mi is adjuk tovább, hogy mindenki örülni tudjon. Az élet nehéz helyzeteiből is az öröm tud kiemelni, az a tudat, hogy Isten mindig jobban tudja, mint mi.
Örülni sokszor nehéz,
mégis éltet a remény:
Isten a legrosszabbat
javamra fordítja,
örömöt fakaszt
ott is, ahol halál terem. Ámen.
Fodor Lajos