” n pedig neklem a te hatalmadat, s reggelenk nt zengem a te kegyelmess gedet, mert v ram volt l s mened kem az n nyomor s gom napj n” (Zsolt. 59, 17)
A hatalomf lt s nem ismer hat rokat, megfert zheti a legk zelebbiek k z tti kapcsolatot is. M g tte az irigys g ll. Ez t rt nt Saul s D vid k z tt :, Saul elmegy eg szen od ig, hogy hal lra keresi D vidot, el akarja vesz teni, ami rt az ifj harcos sikeresebb, mint s a n p D vidot kezdi el ltetni. D vid ebben a szorults gban im dkozik az Isten hez, szabadul s rt k ny r g. nem k v nja ellens ge hal l t, de azt igen, hogy az ld z s t sz ntesse meg a szabad t s Istene. Ett l a v gyt l hangos ez a zsolt r, ugyanakkor annak a bizonyoss ga is, hogy nem halt ki az ld z tt sz v b l az Istenbe vetett hit s rem nys g.
“V r s mened k” az Isten. R gen eleink v rfalakkal vett k k r l ak r a templomot, ak r a falut vagy a v rost, hogy v dett legyen Nem r g olvastam, hogy a pusztul ban l v sz sz evang likus templomok v d falai nemcsak a biztons got szolg lt k, az itt kialak tott kamr kban lelmet is tartal koltak, hogy v szes id kben legyen mihez ny lni.
Olyan biztons gban rezheted letedet, mint az a gyermek, aki desapja lel karjaiban nyugszik. Megt rt nik, hogy amikor elenged, az lel kar, let madnak, kikezdenek, megsz lnak, meg is v dolnak tal n, szeretn nek megsemmis teni, le rni, hogy ne l gy. Min l nagyobb a t mad s, ann l hangosabb legyen az Istent magasztal nek.
Az ellens g bren
v r, hogy el rjen,
ne l gy elkeseredett,
megv d a te Istened.
men.
Fodor Lajos