Velünk az Isten!- 2014 március 9.

“Dávidot azonban bántotta a lelkiismerete azután, hogy megszámláltatta a népet, és ezt mondta Dávid az ÚRnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg, Uram, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem!

És oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutatott be. Az ÚR pedig megengesztelődött az ország iránt, és megszűnt a csapás Izraelben.”

2Sám 24,10.25

A választottak sem mentesek a bűntől. Dávid életében is voltak bűnök, súlyos bűnök. Ilyen volt ez az eset is.

A hívőt a hitetlentől nem az különbözteti meg, hogy nincsenek bűnei, hanem az, hogy tud bánkódni az elkövetett vétkek miatt. Dávidot is bántotta a lelkiismerete, bűnbánatot tartott, és bocsánatot kért Istentől.

Az istenfélő ember számára nagy lehetőség, hogy tudhatja, hová ill. kihez kell fordulnia bűneivel. A bűnt ugyanis nem lehet takargatni (tagadni). A bűnt meg lehet vallani Istennek, és lehet kérni a bocsánatot.

Óriási ajándék, hogy Istennél van bocsánat. Dávid számára is volt… Sokadik alkalommal is…

Higgyük el, hogy mennyei Atyánk Jézus Krisztusért megbocsájt! Még a legsúlyosabb vétket is meg tudja bocsátani.

Ez a bűnös ember nagy esélye. Éljünk ezzel a nagy lehetőséggel! Ámen.

Keresztúri Sándor Zsolt,

Hirip

Vélemény, hozzászólás?