„Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.” (Zsid 12,29)
Az Isten szeretet! Ezt olyan nagy örömmel olvassuk, halljuk és mondjuk. Az Isten kegyelmes, aki megbocsátja a bűnt és irgalmas felénk. De amikor Isten igazságáról és fenyítéséről olvasunk, attól viszolygunk, pláne attól, hogy Isten megemésztő tűz. Pedig, ha ezt nem vesszük figyelemben, nem ismerjük igazán a mi Istenünket, sőt saját szerető bálványt csinálunk az Örökkévalóból.
Wilchelm Busch, egy német híres igehirdető írja le egy helyen, hogy a két háború közti viharos években becseppent egyszer egy gyűlésre. Kicsit elkésett, már elkezdődött a gyűlés. Az előadó felismerte őt, és megszakítva előadását, lecsapott rá. Íme, itt egy pap. Na, jöjjön csak ide előre! Maga nyilván azt hiszi: van Isten. Hát, ha van, akkor nekem is meg kell majd állnom előtte. És ha én megállok előtte, akkor jól beolvasok neki, és megkérdezem tőle: hol voltál te, amikor ez, meg ez — és sorolta a szörnyűségeket — történt a földön. Nem kellesz nekünk, menj el innen!
Mire Wilchem Busch erre ezt mondta: igen, teljesen egyetértek. Ennek az Istennek én is ezt mondanám. Csakhogy az az Isten, aki valóban létezik, és nem a maga zavaros fejében született, annak az Istennek ilyet nem lehet mondani. Mert, ha maga megáll majd ez előtt az Isten előtt, akkor torkán akad a szó, és lehet, hogy Ő mondja magának: menj el innen!
Aztán leírja milyen folytatása volt ennek, és milyen döbbent csend lett a teremben.
Nos, az az Isten, akin mi számot kérhetünk bármit, akit mi felelősségre vonhatunk, az nem létezik. Az az Isten, aki valóban létezik, aki magát nekünk kijelenti, akit Jézus Krisztusban megismerhetünk, egészen más. És amikor valaki valóban megismeri ezt a valóban létező Istent, akkor nem ilyen kérdéseket tesz fel neki.
E mögött a kérdéssor mögött tehát hamis istenképzet van, ami nem felel meg a valóságnak. Márpedig nem Isten igazodik a mi elképzeléseinkhez, hanem nekünk kell alkalmazkodnunk az Ő valóságához. Ő emésztő tüzével égessen ki minden hamis képzetet és bűnt a szívünkből! Ámen!
Rácz Ervin,
Erdőd