„Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.
Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?!” (Jób.26,11-14)
Az emberi történelem folyamán, az ember mindég igyekezett Istenét valamilyen formában tisztelni, imádni. Láthattunk filmbéli ábrázolásokat, melyekben primitív törzsek énekelve, táncolva imádták Istenüket és annak áldozatot is bemutattak. Valahogy genetikailag belénk van kódolva az a szándék, hogy az isteni magasságokkal kapcsolatot létesítsünk és a felettünk állót magasztaljuk és dicsőítsük. Ezt teszi Jób is a 26. részben. Magasztos, példabeszéd értékű módon dicsőíti Istenét, beszédével, szavaival.
A modern világ „Istendicsőítése”, igen sokféle kívánnivalót hagy maga után. Persze megtalálhatóak abban azok a kezdeményezések, melyek hivatalos keretek között próbálják Istent magasztalni, gondolunk itt az egyházak tevékenységére, s elmondhatjuk, hogy már ezek is dicséretesek. Jézus tanítása szerint mást akar a szívünktől. Ő azt akarja, hogy cselekedeteinkkel, tetteinkkel dicsőítsük Istent, felszólítja szívünket: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”(Mt. 22,37-39).
Tegyük próbára a szívünket, vajon tudjuk-e úgy dicsőíteni Istenünket, hogy felebarátunkat feltétel nélkül szeretjük? Tudunk-e úgy tekinteni ellenségeinkre, hogy nekik nem akarunk rosszat? Tudjuk-e a feltétel nélküli szeretetet gyakorolni családunkban és közösségünkben? Mélyen a szívedben megtalálod a választ, mennyire őszinte a te Istendicsőítésed…
Isten türelmes és késedelmes a haragra, még lehetőséged van felé fordulni, talán ezen a napon, talán ebben az órában, elkezdheted életedben az Ő igazi tiszteletét. Ámen.
Kiss József,
Szatmárpálfalva