Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Tizenketten konfirmáltak Mikolában

Tizenketten konfirmáltak Mikolában

Ha mindannyian ugyanabban az évben születtek volna, akkor is azt mondanánk, predestináció. De nem így történt. Akkor meg méginkább eleve elrendelés az, hogy pontosan tizenketten konfirmáltak 2019-ben Mikolában. – tudtuk meg Higyed István lelkipásztortól.

Nem volt tökéletes ez a közösség, bár a tizenkettes szám erre utal. De tele volt komolysággal, szorgalommal, segítéssel, huncutsággal, kedvességgel, barátsággal, érdeklődéssel, kérdésekkel, szeretettel, tisztelettel, reménységgel, hálával, hogy csak pont annyit említsünk lényük sugárzásából amely létszámukkal megegyezik.

A zodiákus, a hónapok, az óralap számainak egységes téridő-rendszere az Ószövetség 12 törzse, Jézus tanítványainak és (horribile dictu) az Európai Uniós zászló csillagainak száma is magában hordozza a tizenkettes immanens és transzcendens üzenetét.

„Nekünk ez a tizenkettes azt jelentette, hogy fiúk és lányok, egészségesek és kevésbé azok, fehérbőrüek és színesebbek, Isten és a gyülekezet előtt egyformán tehettünk bizonyságot.” – szólt a beszámoló, majd a Róma 10,8-17 és a 34. Zsoltár 9.verse indítottak útnak.

Az ünnepi köszöntők során elhangzott vers néhány sorával kívánunk minden Úrvacsorára készülő társunknak cselekvésben teljes hitvalló életet.

Szeresd a társad, segítsd meg őt.

Ne hagyd a porban küszködőt.

Ezen az úton együtt kell járni

És az Út végén Jézus fog várni.

Szóljon hozzá