Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót. A Kárpát-medencei szintű eseményen mintegy ötezren vettek részt, abból kb. ezren Erdélyből érkeztek, Szatmárnémetiből is indult egy busznyi fiatal a Balaton partjára, Zánkára.
Több ezer fiatal, 6 nap, több mint 100 program. A Református Egyház által szervezett Csillagpont értékeket terem, életeket formál és emberi kapcsolatokat épít – miközben Istenhez is közelebb tudtak kerülni általa. Az elmúlt hét folyamán a fesztiválozókat kis csoportokba osztották be, ahol reggeltől délutánig foglalkozásokat, lelki beszélgetéseket, ismerkedéseket tartottak számukra. Erre épültek rá a különböző témájú előadások, egyéni beszélgetések, „night-spotok”, a kitelepülő szervezetek, a különböző sportolási lehetőségek, koncertek és egyéb változatos, színes programok. Ez egy olyan fesztivál volt, ahol nemcsak bulik és koncertek, hanem lelki előadások, beszélgetések és dicsőítések is voltak. Ahol nem kellett alkohol ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Ahol szabadon dönthettek a programválasztásról, részt vehettek egy kvízpartin vagy épp imádkozhattak az erdőben.
Egy hete hétfőn Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nyitotta meg az alkalmat, a fesztivál szlogenjére, jeligéjére – Találj Rá(m)! – utalva arról beszélt elmondta, Jézus az, aki közelebb tud jönni hozzánk, mint amilyen közel tudunk lenni saját magunkhoz. Beszédében külön köszöntötte a határon túlról érkező fesztiválozókat. A Kárpátaljáról és Erdélyből érkező csoportok ujjongása alapján nem véletlen, hogy a Csillagpont nem véletlenül kapta a „Kárpát-medence legnagyobb református fesztiválja” jelzőt. – Mi, a Magyarországi Református Egyház azért szerveztük ezt a találkozót, a Csillagpontot, hogy legyen egy hely, ahol igazi találkozásban részesülhetünk Jézussal és egymással – összegezte gondolatait Balog Zoltán.
Ablonczy Áron, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője vallja, hogy a rendezvényen szerzett élményekkel a közösségeikbe hazatérők is tovább tudják építeni a gyülekezeti életet. A „Találj rá(m)!” sok mindent kifejez. Például a vágyat, amely ott van mindannyiunkban legbelül; a vágy, amit így tudnék leírni: „Istenem, találj rám!” A Csillagpont lehetőség volt arra is, hogy a fesztiválon rátaláljanak Istenre, vagy épp fordítva, Isten találjon rájuk. Erről szóltak az előadások és az istentiszteletek. Az előadók és az igehirdetők fiatalosan és érthetően fogalmazták meg üzeneteiket. Minőségi igehirdetések és dicsőítések hallgatói és résztvevői lehettek az ifjak. A „talikat” (így nevezték az istentiszteleti alkalmakat) nagyzenekaros felállással vagy a CSP-band, az Édes család, esetleg az Első Lépés dicsőítő rockzenekar kísérte. A koncertek szüneteiben pedig kreatív, egyedi formájú igehirdetéseket hallhattak református lelkipásztoroktól, színházi részletekkel, produkciókkal kiegészítve – nem éppen hétköznapi tapasztalatok voltak ezek.
A Csillagpont színpadán nemcsak kimondottan keresztyén, hanem világi fellépők is helyet kaptak, az volt a szervezők célja, hogy a még nem keresztyén fiatalokat megszólíthassák, valamint általuk erősíthessék a fesztiváli érzetet. Az idei fellépők között volt a Follow the Flow együttes, Horváth Tamás énekes, DJ Juhász, és ami kuriózum, hogy idén az Ez az az a nap! Balaton is a Csillagponton volt. Bár a CSP és az Ez az a nap! közönsége között van átfedés, tény, hogy az Ez az nap! koncertjei miatt még többen mentek le Zánkára. Ennek keretében fellépett a Hillsong London Worship, LZ7, Tibes, Oláh Gergő, az Agapé Worship és még sokan mások.
Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor, egyházkerületi missziói előadó számára ez volt a hetedik Csillagpont, ahonnan fotókkal, videókkal közvetített haza néhány részletet. A kétévente megszervezendő esemény számára is különleges lelki feltöltődési lehetőség, a Református Egyház egyik méltán kiemelt rendezvénye, mely lehetőség találkozásra Istennel és egymással. Az úrvacsorai közösség pedig ott is leírhatatlan.