Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Reményteljes jövőt adok nektek

Reményteljes jövőt adok nektek

A “Trianon-törvény” szerzői a mi gyászunkra örömünnepet álmodnak. Ne felejtsék el, szégyenkezni fognak, “aki örül bajomnak!” (Zsolt.36,26)
Mi pedig ne felejtsük el az alábbi vígasztaló üzeneteket!

Reményteljes jövőt adok nektek

„Ezt mondja a seregek Ura, Izráel Istene mindama foglyoknak, akiket Jeruzsálemből Babilonba vittem:
Építsetek házat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit.

Vegyetek magatoknak feleségeket és szüljetek fiakat és leányokat, és fiaitokat is házasítsátok meg, a leányaitokat pedig adjátok férjhez, és szüljenek fiakat és leányokat, és szaporodjatok meg ott, és meg ne kevesedjetek.

És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket,, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” (Jer 29,4-7)

A mai nap kérdése az, hogy Isten népe tud-e avagy akar-e a jövőbe nézni és bízni. Nagy kudarcok után van nemzetünk, ugyanúgy nagy reménységek és várakozások után is. Nemcsak Kossuth lelkében lobbantott lángot a szabadság reménye avagy késztette Széchenyit páratlan országépítő nagy munkára, hanem milliókat és névteleneket, hogy most is, ezek leszármazottaikként újult erővel, szép és igaz álmok birtokában élni és éleszteni tudjanak.

Nincs hamis reménységünk, nem mondjuk, hogy nem lesz többé 1849, 1918, 1945, 1956… De mi is megpróbáljuk éleszteni mieinket, mert alkalmat kaptunk, soha vissza nem térő lehetőségeket, lehet az utolsót. Megpróbáljuk „fogoly népként is a leghatásosabb fegyvert megragadni, és megszikkasztott nemzetünk kezébe adni: Isten minden kétélű fegyvernél élesebb beszédét. Hogy Ige legyen ajkán a magyarnak, ha szánt és vet, ha könnyesen csalja az esőt az égből, ha visszafogott káromlással siránkozik a megdézsmált termés felett, ha kárát mégsem a szomszédéból ragadja vissza. Hogy a kölcsön kért kenyér valóban kenyérként térjen vissza és ne váljon egyetlen morzsája sem kővé.

Otthonról hangzik a szó és idegenben visszhangzik. Száműzöttek között, akikre gondol a próféta. Nagy sebek véreznek, de gyógyulnak is, mert van részvét. Arra gondolni sem szabad, hogy nincs otthon, nincsenek szabadok, nincsenek Istennek emberei, nincs Ige. Ha tényleg így lenne, akkor minden emlék refrénje sírás lenne, nemcsak a hárfákat akaszthatnánk fűzfára, hanem néma siratófalakat nógatnánk énekszóra (137. Zsolt). Isten népe számunkra idegen világban is, elfogadhatatlan uralom alatt is meg tud élni, csak azért, mert a megpróbáltatás súlya alatt erősödik a személyiség, nyílik az út a Szentlélek előtt, teljesedik a megszabadulás reménysége. Ebben az állapotban a nemzet nem maradhat tehetetlen kegyelemleső, nem lehet álkoldusa az irgalomnak, nem ácsingózhat a kétes szeretet maradékáért. Isten gyermeke a fogságban dolgozik és imádkozik. Ez az a munkaterápia, mely leküzdi az örökös honvágyat, mely megvédi a rabot a hamis előnyöktől, hogy ne legyen elkötelezett és ne legyen megalázható; ez ad emberséget az embertelenségben, ez ad önbecsülést a megbecstelenítés kísérletei ellenére.

A próféta négy parancsot fogalmaz meg. Amennyiben ezek teljesülnek, van jövő, ellenkező esetben nem lehet más, mint önfeladás és pusztulás. Ez nem lehet jövője a hitnek. Az első parancs: építsetek házakat, plántáljatok kerteket. Izráel idegen földön is meg fog élni, ameddig megtartja ezt a rendeletet. Márpedig megtartja, mert nincs olyan pontja a világnak, ahol ne lennének, ne boldogulnának sok ezer éves viszontagságos történelmük ellenére.

A mi népünk joggal hasonlítja sorsát a zsidóéhoz, azonban egy fontos különbség elhanyagolhatatlan: nem minket vittek idegen földre, hanem az idegen föld tört ránk és taszította határainkat nyugatra. Ha építünk, ha plántálunk szülőföldünkön tesszük azt. Az építés rendteremtés. A romokon vagy ugaron felépülő új ház, új város a holnapot jelenti, a békét, a gyógyuló új szívet és új lelket.

Kertet ültetni azt jelenti, hogy elfogadhatóvá lesz a lakás, ahol jól is érzi magát az ember. Nem lehetünk albérlők, nem lehetünk átutazók azon a földön, ahol őseink várakat, templomokat építettek, szántókat, gyümölcsösöket akár arborétumokat gondoztak.

A második parancs így hangzik: szaporodjatok meg ott és meg ne kevesedjetek. Isten csodája az, hogy nagy háborúk, járványok sem pusztították ki a népet. Azonban megássa sírját a nemzet, amely szaporodni nem mer, amely a teremtéskor adott szót nem váltja valóra: szaporodjatok és sokasodjatok. Isten népe nemcsak otthon, hanem idegenben is szaporodik, mert jól hallja az Úr Isten szavát: „ott szaporodjatok és meg ne kevesedjetek”! Magyar népünk sajnos nagyon hátul van a születések statisztikáján, olyannyira, hogy az idegeneknek már nem is kell annyira fáradozniuk, hogy hogyan lakják be falvainkat és városainkat. Régen mondják, önpusztító nemzet vagyunk. Sajnos nemcsak a meg nem született gyermek hiányoznak, hanem azok is, akikkel megkevesedtünk.

Megkevesíti magát a magyar, ha jobban ízlik neki az idegen földön kapott kegyelem kenyér, ha szemfüles apukák külföldi ösztöndíjra küldik és hagyják idegenben csemetéjüket, ha csak kevesen tesznek keveset az eurocomfort Erdélyért, és inkább a komfortos Európába vágynak megtelepedni. Minderre van emberi válasz, a lelkiismeretet könnyen el lehet csitítani, de nem Isten szavát: szaporodjatok meg ott, és meg ne kevesedjetek!
Harmadjára ezt rendeli a próféta: igyekezzetek a városnak jólétén. Nem lehet tétlen a hívő ember. A fogság városát is építeni kell. Nagy rombolások szemtanúi voltunk. Nagy építkezéseket láttunk magyar romokon, mégsem sikerült eltanulni a lendületet, a munkakedvet. Eltanultuk viszont a silányságot, az ízléstelenséget, az igénytelenséget. Íme, miért csúszik ki kezünkből a szülőföld, miért vagyunk fantom tulajdonosok régen elégetett telekkönyvi kivonaton, miért marad parlagon a föld; miért omlik, miért rozsdásodik, miért gazosodik a környezetünk.

Nem jól van ez így Testvérek! Elmúlt az idő, az utolsó utáni ki tudja hányadik órában is, de tenni kell valamit. Mielőtt azt mondanánk nincs kivel, nincs mivel, hallgassátok meg mit mond negyedik ízben a próféta: „és könyörögjetek érette”. Ne azért imádkozzatok, hogy csak rosszabbul ne legyen, hogy csak ne romoljon még jobban az emberek közötti viszony. Ne azért hulljatok térdre, hogy nektek és tieiteknek valamivel gondtalanabb legyen az élet, hogy aprópénzű kiváltságok enyhítsenek hétköznapjaitokon. Könyörögve imádkozzatok, hogy Isten ura legyen minden népnek és minden nép Úrként, Atyaként, Megváltóként szolgálja az Istent.

A seregek Ura nem akarja fenntartani azt, ami nincs rendelése, akarata szerint, azonban ezeket mégis fenntartja addig, ameddig népe meg nem érti, hogy maga magának szerezte mindazt a keserűséget, amiben szenved. De megszabadul abban az órában, amelyben elfogadja Istent feltétlen hatalomként. Ez Isten népének megbízható jövője.

1999. február, Csűry István

Szóljon hozzá