Reformáció az ifjú szívekben – Ifinap Nagykárolyban

Ifjú szívekben Kálvin címmel, a Nagykárolyi Református Egyházmegye szervezésében ifjúsági napot tartottak, melyre a szatmári egyházmegye dicsőítő csapatát, a Bízz Bandet is meghívták.

Szombaton délelőtt 11-kor Nagykároly református templomában Tolnay István esperes Péter Apostol Első Levele 4. részének 8. verse alapján hirdetett Igét: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.” Papp Dénes Zsolt nagykárolyi ifjúsági előadó előadásában a reformátorokról beszélt fiatalosan.

Az Ében Zenekar, melynek tagjai Ákosról és a szilágyságból érkeztek, rendkívül igényes könnyűzenével lepték meg a mintegy 70 fiatalt és lelkészt: zsoltárfeldolgozások, szving, jazz és egyéb hangzások tarkították koncertjüket, s lették lépcsők Isten és a fiatalok között.

A Bízz Band koncertje közben Rácz Ervin szatmári ifjúsági előadó hangsúlyozta, az Isten és emberek iránti szeretetünk hiteles és őszinte kell, hogy legyen. A reformáció pedig nemcsak tradíció, hanem innováció is. – hangsúlyozta.  Varga Gabriella pedig nemcsak énekelt, hanem bizonyságot is tett, s buzdított is az éneklésre.

Balogh Enikő szervező, a nagykárolyi katekétikai előadó is köszöntött. Az ifjaknak a szünetekben lehetőségük volt könyveket vásárolni, egymással ismerkedni és megtekinteni a reformációs vándorkiállítást, mely Millisits Máté jóvoltából jutott el Nagykárolyba. Az eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nagykárolyi Református Egyházmegye támogatta.

Vélemény, hozzászólás?