Forrás: http://www.ujragondolo.hu/a-megfeleles-hegyen-tul/
Nehéz hozzászólni ahhoz, amit önmagában is teljesnek érzel. De pont azért, mert teljesnek és megsemmisítőnek érzed, millió gondolatot ébreszt benned. Szeretnél könyvet írni, száz újabb dalt annak az egynek a hatására. A zene csodás, utánozhatatlan ajándék Istentől az embernek. Évek óta csak egy-egy zene hatására vagyok képes sírni. Valahogy a racionális világon túl (ahol nagyon magas az ingerküszöbünk) az érzelmeinkre, spirituális vágyakozásunkra hat. Olyan nyelvet beszél, amit ritkán használunk. Úgy fogalmaz, ahogyan általában nem szoktunk. Valami, ami racionális, olyasmivel párosul, ami nem az. Pintér Béla legújabb dala elmondhatatlanul mély benyomást tett rám. Tegnap este óta már vagy százszor meghallgattam. Utóbbi éveim érzéseit és tapasztalatait olyan tökéletesen megfogalmazza, hogy az már ijesztő. Azt mondom: igen, és közben nem is sírás, hanem inkább valami embertelen zokogás szakadna fel benne, csak ugye, a konvenciók: a fiúk nem sírnak, inkább megfulladnak az érzelmeiktől.
Régi nagy kedvencem Béla zenéje, még a kilencvenes évekből, az első csemete albumoktól. Szeretem, mert a magyar kereszténységben egy olyan szín, ami számomra nagyon szimpatikus. Olyan szín, amit én is csak mostanában értek meg igazán. Valaki, aki a figyelmünket a saját tetteinkről Isten tetteire irányítja. Ez a dal különösen ilyen. És Bélától szokatlan módon egészen konkrét egyházkritikát fogalmaz meg. Szerintem általánosan értelmezhető ez minden egyházra. Nekem ez az üzenet jött át, és én is ezen rágódom már jó ideje. Ébredés akkor lesz, ha majd mindannyian Istenhez térünk meg. Nem egymást akarjuk megtéríteni. Nem magunkra irányítjuk a figyelmet. Tök mindegy, hogy orgonával 10 szólamban énekelt 500 éves zsoltár, vagy tegnap előtt újrahangszerelt négy napos friss dal – ugyanaz a séma, ha magunkáért tesszük. Úgy érzem, hogy abba kellene hagyni végre egyszer a produkálást. Egyház-akrobatika. Engem nem érdekel semmilyen hagyomány, liturgia, öltözék, viselkedés, norma, elvárás, ha az nem közelebb visz Istenhez, hanem távolabb. Ha beteg hazugságban tartja azokat, akik közel vannak, és visszataszítja azokat, akik távol vannak. Isten már csak egy távoli emlékkép, közben meg a szívemben sír a hiány. Sír. Az enyémben is sír. Eljutottam már oda, hogy nem jobb egyik felekezet sem. Válságban vagyunk. Ezt így még nem hallottam. Az egyházak imádják ezt a helyzetet, mert azt mondhatják, hogy válságban vagyTOK. Az igazság viszont az, hogy ugyanannyi keserű vallásos van, mint nem vallásos. A szívekben sír a hiány. Lábujjhegyen járva mondunk véleményt, ha mondunk, nehogy megbántsuk egymást. Közben meg mindannyiunk szívében ugyanaz a hiány sír. Isten hiánya. MI újítunk, MI változtatunk, MI építünk, MI alkotunk, MI, MI, MI.
Béla dala néhány perc erejéig ráirányítja a figyelmünket arra, hogy az első nem a MI, hanem a TE. Nincs más, csak Te. Így egyszerűen, Te.