„… de nem ereszté őket a Lélek.” Csel 16,7
Olvasásra: Csel 16,1-10
Pünkösdöt ünnepelve többször feltesszük a kérdést: ki a mi életünkben a Lélek? Azt tudjuk, hogyan jelent meg, mit jelentett ez Péter életére nézve, és a többi apostoléra és tanítványéra, akik ott együtt voltak. De mindez olyan ünnepinek tűnik, magasztos pillanatok, amelyek távol vannak a sokszor szürke, munkával teli hétköznapoktól.
Pál és társai szertejárják kis-Ázsia városait, és hirdetik az Igét. Ha tetszik, ez a munkájuk. Mindennapos szolgálat, mely kitölti az életüket. Nem csupán ünnepi igehirdetések, hanem a hétköznapok vívódásai, az üldöztetések, viták, belső kétségek sorozata is egyben.
És Pál ebben a mindennapos igehirdetői szolgálatban is odafigyel a Lélek szavára. Nem fásul el, nem ég ki (pedig sokszor hiányzik a visszajelzés), nem zárkózik be a lelke mélyére. Nem lesz depressziós, nem folytja el vívódásait, hanem a jelen lévő Lélekkel megbeszéli azokat. Mindent Krisztus elé visz. És Krisztus is elé visz mindent: a szolgálat területeit és újabb állomáshelyeit.
Ebben a versben a Lélek egy új vonását ismerjük fel: visszatartja az apostolt és társait. Nemcsak vigasztal, pártfogol, emlékeztet és tanít, de irányít is. Isteni akarat, mely a hétköznapok útjainak irányt szab. Mert nem csak a horizontot látja, de a Rá figyelőkkel megláttatja azt is, ami azon túl van. Amikor a Lélekre figyelünk, nem csak az orrunkig látunk, de megértjük azt is, mit akar velünk és tőlünk Urunk. Figyeljünk hát Rá holnap is!
Varga Botond,
Szatmár-Németi