Lelkünkben zajló káros folyamatokat nemcsak felismernünk kell, hanem azokat az áldott orvos gondjaira kell bíznunk. Különösen felerősödött megpróbáló állapotunkban az általunk leküzdhetetlen akadályok ellenhatása. Kemény frusztrácóban, azaz tehetetetlen zaklatottságban sodródunk, azzal az érzéssel, hogy legszebb emberépítő álmunkban is vereséget szenvedünk.
A keresztyén, Istent magasztaló életében, aggályosan előkerül az a kérdés, amely a Teremtő és teremtmény közötti zavart helyezi előtérbe. Ezzel, mintegy semlegesítve Krisztus Jézus bűnbocsájtó szeretetét. Ugyanakkor ezzel a bűneset főszerephez jut és a megváltás háttérbe taszításával megvalósul Isten hatalmának hangsúlytalanítása és az ember önbecsülésének tönkretétele. Nem elfelejtve, hogy Urunk bármikor jogosan szólhat az ember megalázódott helyzetéről, nekünk állandóan szólnunk kell méltatlanságunk ellenére is a szüntelenül jelentkező irgalomról. A legnagyobb veszélyben azok vannak, akikben valamilyen oknál fogva meglazult a Mindenható szeretetébe való bizalom. Pedig ennek a bizalomnak köszönhető a frusztrácó leküzdése, mert ez alapja annak a biztonságnak, amelyre a meggyógyult lélek eljuthat. A tehetetlen állapotba sodródott ember ijedelmében váratlan erőket szabadít fel, mert hirtelen jó megoldásra vágyik. Az akadály nagyságának feltérképezése nyomán, minél nagyobb a felismert akadály, annál gyorsabb az életenergia elvesztése. A lélek kész, de a test a nyomás alatt egyre tehetetlenebb. Rövid idő alatt világos lesz, hogy van-e esély a megküzdésre, vagy menekülésre kell elkészülni. Most az akadály akkora, hogy a mindennapi embernek nincs lehetősége megküzdeni a láthatatlan ellenséggel, amellyel még a tudomány szaktekintélyei is tehetetlenek. Nő a harag az állami hatalom iránt, az egyházi vezetőkkel szemben, és a tehetetlenség szülte indulat előbb-utóbb átcsap tartós félelembe. A biztonság szerző bizalomért a hitben erősebbek tehetnek a legtöbbet. Hasznos munkatársai lehetünk a leki betegségeinket gyógyító Jézus Krisztusnak.
A tehetetlen ember példáját a Bibliában megtaláljuk, ha figyelmesen olvasunk. A három esetet úgy választottam, hogy időszerű frusztrációinkra ismerhessünk fel, majd néhány összegező gondolat után fogalmazzunk meg egy-két hasznos tanácsot. Gyülekezeteink a kijárási tilalom szigorú törvényét követik, azzal, hogy nem mehetnek be a templomba. Mózes az egyiptomi fogság után az ígéret földje határánál ezt hallja az Úrtól:”Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráelnek adok.”(5Móz.32,52) A lelkipásztorok üres templomban a kamera lencséjének szólnak, ahelyett, hogy áldással fogadnák a vasárnapi zarándokok sokaságát. Olyan szorongás ez, mint Péteré, aki azt hallja Krisztustól:”Ahová én megyek, én utánam, most nem jöhetsz.”(Ján.13,36) Avagy Zakariás helyzete: „És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben.”(Luk.1,20)
Nem mész, nem jössz és nem szólsz! Elkerülhetetlen akadályok, amelyek javunkra vannak és mégis bosszantóak, haragot váltanak ki, veszteséget generálnak. Ilyen alapon, mert általában magunkba fojtjuk ezeket, létre jönnek a pszichoszomatikus betegségeink, mint izületi mozgáskárosodás, anyagcsere-panaszok, a fejfájdalmak gazdag skálája. Ezek a betegségek vegyülnek a depresszióval, a kóros reménytelenséggel, a közömbösséggel, úgy hogy már alig kinyomozható, hogy mi minek az előzménye, illetve következménye.
Akkor leszünk jó hatással a környezetünkre, ha Isten alázatos munkatársaiként küzdünk a reánk nehezedő félelemmel és annak minden tünetével, mint elmagányosodás, elkeseredés, önbizalomvesztés és még felsorolhatatlanul rengeteg más. Fel kell ismernünk azt az örök, de sokszor elfelejtett igazságot, hogy Isten nem mondott le rólunk. Szembe kell néznünk azzal a haraggal, amely a félemünkkel élősködik bennünk és titkon garázdálkodik sértődött szótlansággal. Beszélnünk kell fájó érzéseinkről, súlyos veszteségeinkről. Mindig úti célokat kell megterveznünk, erőtartalékainkat kell számbavenni és támogatókat szerezni. Érzelmeink egyensúlyát felülről kért nyugalommal, a tisztánlátás ajándékával és a kapcsolati rendszerünk helyrehozatalával kapjuk meg. Figyelni kell Isten szavát és az emberek beszédét, hogy ráérezzünk a kommunikáció indirekt igényével. Tudjuk az üzenetek értékét meghatározni, és azokat hasznosítani. Akarjunk mindig részt venni testvéreink és felabarátaink életében, különösen, ha arra felkérnek bennünket. Meg kell tanulnunk a minőségi hallgatást, amely arról szól, hogy elnémulva is beszédes a jelenlétünk.
Imádkozzunk mindig a Szentlélek jelenlétéért és hathatós segítségéért, mert nélküle mi semmire sem megyünk.
Csűry István püspök