Áldásosztók
Olvasandó: 2Tim 1,1-7
„Eszembe jutván a benned levő, képmutatás nélkül való hit, amely lakozott először a te nagyanyádban Loisban és anyádban Eunikában; meg vagyok azonban győződve, hogy benned is.” (2Tim 1,5)
Az idézett sorok akarva-akaratlan a második parancsolat utolsó mondatának gondolatvilágát idézik: „De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek és parancsolataimat megtartják”. Pál ugyanis arról ír a fiatal Timóteusnak, hogy nem csak a benne lévő képmutatás nélkül való hit az Istentől kapott ajándék, hanem az is, hogy olyan nagymamája és édesanyja volt, akik életükkel, hitükkel az ifjút is Istenhez vezették. Ne értsük félre, a hitet nem lehet átörökíteni, de az Istentől kapott áldást tovább lehet adni a családban. Erről ír a zsoltáros is, amikor azt mondja: „Dicsérjétek az Urat. Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.” (Zsolt 112,1-2.) Mózes ötödik könyve arról ír, hogy a szülő feladata, hogy gyermekét megtanítsa az Isten tiszteletére, szeretetére, törvényeire, parancsaira és tetteire.
Szülőnek vagy nagyszülőnek lenni papi tisztet jelent, vagyis: tanítani, lelkigondozni, Istenhez vezetni, igét hirdetni, gyermekeinkért közbenjáró szolgálatát végezni! Végezzük-e ezt? Képmutatás nélkül való hittel, azaz úgy, hogy gondolatuk, szavunk és tettünk összhangban van egymással.
Tőled és tőlem is függ, hogy a következő nemzedéket -, gyermekeinket, azokat, akiket szeretünk-, megfosztjuk-e Isten áldásaitól. A kérdés egyszerű: áldás-megvonó, vagy áldás-osztó akarsz lenni?
Király Lajos
Batiz