Képen: Orbán Viktor és Tőkés László (MTI)
Nagy erőfeszítésekre készül a kormány, hogy az eddigieknél szorosabban kösse Magyarországhoz azt a néhány millió magyar, akik másik országban élnek. Lesz könnyített állampolgárság, vita arról, hogy magyar választójogot kapjanak-e a határon túliak, és várhatóan nagy energiákat fordítanak majd a magyarságtudat erősítésére olyan helyeken is, ahol kihalóban vannak a magyarok. 2011 a 15 millió magyar éve lehet.
…
“Az utolsó mentsvár a templom és az iskola”
Az országgyűlés utolsó idei ülésnapján egyebek mellett arról is döntött, hogy Bethlen Gábor Alap néven egyetlen szervezethez utalja a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat, amelyek eddig több intézmény (Szülőföld Alap, Illyés Közalapítvány, Miniszterelnöki Hivatal) közt oszlottak meg. A törvény vitájában ellenzéki képviselők bírálták az összevonást, mert az szerintük megnöveli annak a veszélyét, hogy “önző pártérdekek alapján” azokat támogatják majd, akik az éppen kormányon lévőknek tetszenek.
A kormány tervei közt szerepel Semjén szerint egy úgynevezett szórványstratégiát dolgoznak ki az olyan magyar közösségek számára, amelyek már csak töredékét teszik ki a helyi társadalomnak. “A szórványvidékeken kiemelt hangsúlyt kapnak az egyházi fenntartású intézmények, iskolák, szórványkollégiumok, szociális jellegű intézetek, hiszen minden, magyarok által lakott település számára egyfajta utolsó mentsvár a templom és az iskola” – mondta Semjén a parlamentben.
Idén februárban, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkacsoportja, Vetési László erdélyi református lelkész vezetésével már elkészített egy szórványstratégiát, de azt nem publikálták. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek kedden adott interjújában utalt arra, hogy az új stratégia külön kezeli majd a kárpát-medencei szórványt és a nyugati diaszpórát. Ezek a februári változatban még együtt szerepeltek.
A tipikus szórványvidékről, a dél-erdélyi Hunyad megyéből (a megye lakóinak kevesebb, mint öt százaléka, 20-25 ezer ember vallja magát magyarnak) származó Winkler Gyula romániai magyar EP-képviselő az [origo]-nak azt mondta: az intézmény-létrehozás korszaka nagyjából lezárult, itt lenne az ideje a fenntartás megnyugtató rendezésének. Szerinte az lenne a jó, ha egy felmérés után az arra érdemes intézmények fix, kiszámítható támogatást kaphatnának.