Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Megkezdődött az Ökumenikus Imahét Erdőd városában

Megkezdődött az Ökumenikus Imahét Erdőd városában

Vasárnap délután mintegy százan vettek részt az ökumenikus imahét első istentiszteletén Erdőd református templomában. Rácz Ervin házigazda református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette az egyetemes imahét alapigéjét: „Eggyé lenni az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban!”(ApCsel 2,42), majd megtanította az imahét „himnuszát”, a Református Énekeskönyv 477-es énekét: „Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát…”

Ezután Tzier Ernő erdődi római katolikus plébános vette át a szót. A teremtéstörténet alapján a bűn misztériumáról és annak bomlasztó erejéről beszélt, és felhívta a hívek figyelmét arra, hogy főleg nagyböjt idején nem árt lelki tükörbe nézni és ezeket a bűnöket bevallani.

A római katolikus énekkar Cucuiat Attila vezérletével vallásos témájú népénekeket adott elő, majd a református ifjak is énekkel dicsérték az Urat. A K.R.I.S.Z.-szesek a hét további részében is szolgálnak énekekkel és szavalatokkal, valamint a református gyülekezet énekkara is be fog majd mutatkozni.

A hét további részében a következő lelkipásztorok hirdetik az Igét:

  • Hétfő: Tóbiás Emőke-Piroska, református, Nagyvárad-Velence, slp.
  • Kedd: Goje Vasile, görög katolikus, Erdőd
  • Szerda: Nagy Attila, református, Magyargéres
  • Csütörtök: Kurta-Tőtős Szabolcs, református, Dobra
  • Péntek: Kovács Ferenc, református, Szatmárhegy
  • Szombat: Képiró Gyula, református, Lázári

Az imaalkalmak minden nap 17 órától kezdődnek. Helyszín az Erdődi Református Templom.  Mindenkit várnak szeretettel!

Szóljon hozzá