Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / LEADER Nap és a sárközújlaki, „mennyei” fánk

LEADER Nap és a sárközújlaki, „mennyei” fánk

A LEADER akciócsoportok ismerik a legjobban a helyi közösség igényeit, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy az EU következő költségvetési időszakában ezek az eddiginél jóval nagyobb összegből gazdálkodhassanak, azaz több vidékfejlesztési pályázatot írhassanak ki. – tájékoztatta lapunkat Nagy Erika sárközújlaki lelkésznő, egyházmegyei missziói előadó és nőszövetségi elnök.

A mikolai székhelyű Szatmár Környéki Helyi Akciócsoport szombaton szervezte meg az idei LEADER Napot, melyen az akciócsoporthoz tartozó települések mutatták be helyi termékeiket és a megvalósított pályázatokat is. A rendezvényt mások mellett kulturális programok, főzőverseny és traktoros felvonulás tette színessé. Gratulálok a szervezőknek, az idei is remek rendezvény volt! Sárközújlakot a Református Gyülekezet Nőszövetsége képviselte és ízletes fánkkal vendégelték meg a résztvevőket, ezért különdíjban részesültek: a mennyei fánkért, ahogyan az egyik szervező fogalmazott. SDG!

Szóljon hozzá