Jób (8)

“Ezután megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. Ezt mondta Jób: Vesszen el az a nap, amelyen születtem, és az az éjszaka, amelyen azt mondták, fiú fogantatott. Legyen sötét az a nap, ne törődjék azzal Isten ott fent, fényesség se ragyogjon azon. Tartsa fogva azt a sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali sötétség tegye rettenetessé. Sűrű sötétség borítsa be azt az éjt! Ne sorolják azt az év napjaihoz, ne számlálják a hónapokhoz. Legyen meddő az az éjszaka, ne legyen akkor örvendezés. Átkozzák meg azt azok, akik a nappalt átkozzák, akik bátrak felingerelni a leviátánt. Sötétüljenek el estéjének csillagai. Hiába várja a világosságot, és ne lássa a hajnalpírt! Mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot.” (Jób 3,1-10)

A harmadik fejezettel folytatjuk a „Nekem Neked” című sorozatunkat. Felkavaró beszámolókról olvashattunk az Igében: Sátán kikéréséről, szenvedésről, veszteségről, betegségről. Ahogy ezeket a verseket kezdtem el olvasni, az volt az érzésem, hogy egy nagyon mélyen lévő embernek a felkiáltása kezdődött el a harmadik fejezettel. Eddig tűrt, eddig bírta, de most valamit kell kezdjen a benne felgyűlt érzéseivel, ki kell adja magából. És nem akárhogy teszi ezt Jób.

Eltelt hét éjjel és hét nap miután megérkeztek a barátai és most próbáljuk meg elképzelni magunkat Jób helyébe! Megmagyarázhatatlan módon összeomlik az életünk, odalesz minden, amiért megdolgoztunk, amivel Isten megáldott. Jön egy vihar, romba dönti a házad. Jön egy vírus megbénítja az életet, a gazdaságot, lassan a tartalékaidat is teljesen felemészted, és várod, hogy vége legyen az egésznek/életednek. Felfoghatatlan, ami veled történik.

Jób hűséges követője volt az Úrnak, mégis mi a válasz, mi a magyarázat? Jób nem tudott mit mondani. Csak végtelen szomorúság töltötte el, és ágáltak benne az azzal együtt járó kérdések. De a kérdésekből egyre több lett, és mint egy vulkán kitört. Nem a barátok szólalnak meg először, hanem ő. És ilyeneket mond, hogy: „Legyen sötét az a nap…”, „Tartsa fogva azt a sötétség…”, „Átkozzák meg azt azok, akik a nappalt átkozzák…”, „Miért nem zárta be anyám méhének ajtaját…”. Nagy keményen kijelentések ezek. Ha az előbb említett részekhez hozzá tesszük a folytatást is, akkor kiderül, hogy Jób születésének a napját, a fogantatásának az éjszakáját átkozza meg. Jobb lett volna, hogy meg sem születek – mondja Jób. Legyen a sötétséggé az a nap, ne sorolják a többi naphoz azt, amikor megfogant.

Viszont ha tovább gondoljuk az általa elmondottakat, akkor ki kell jelentenünk, hogy Jób megelégelte az életet. A sok próba, a súlyos keresztviselés már túl sok. Elég volt! Jobb lett volna, ha nem született volna meg, mert akkor ezekben nem lett volna része.

Bár ő is nagyon jól tudta, mint mi, hogy természetesen az élet, Isten ajándéka. Csak azért létezünk, mert Isten megteremtett (ApCsel 17:28; Jel 4:11). A létezésünk kész csoda, amire a modern tudomány sem talál feleletet. A tudósok még abban sem tudnak teljesen közös nevezőre jutni, hogy mi az „élet” definíciója, még kevésbé abban, hogy miként és miért jött létre. Szoktuk mondani, hallani, Isten adja az életet ő veheti ezt magához csak. Életet kaptam az Úrtól ajándékba, de azzal el kell számolnom. Minden nap becsúszik egy egy rossz gondolta, cselekedet az életembe. Ahhoz, hogy el tudjak számolni az éveimmel Isten előtt, ahhoz kell Urunk Jézusunknak a keresztje, és végtelen nagy ajándéka a feltámadása, közbenjárása által.

Ezeknek a fényében egy kérdést fogalmaznék meg: Kétségbeesett pillanatokban nem tűnődött már azon, hogy érdemes-e élni? Most nem az öngyilkosság szomorú eseteiről beszélünk, inkább arról, amikor Jóbhoz hasonlóan talán kívántuk, hogy bárcsak meg se születtünk volna. Éreztél már hasonlót ahhoz, amit Jób érzett, hogy bárcsak meg se születtél volna? Hogyan tudsz visszatekinteni a születésed napjára (tudom nincs emlékünk róla) és az azt követő ajándékba kapott napokra, évtizedekre? Mi került be az életedbe? Mi hullott ki abból? Végül aztán mi történt? Természetesen jobban lettél. Különösen fontos gondolni arra még a legrosszabb pillanatainkban is, hogy van reményünk, van kilátásunk rá, hogy a dolgok jobbra fordulnak!

Az ókori görögök egyike mondta, hogy a legjobb, ami a halálon kívül az emberrel történhet, ha meg sem születik. Vagyis olyan gyötrelmes lehet az élet, hogy jobban járnánk, ha nem is léteznénk, mert akkor megmenekülnénk a kíntól, ami a bűnbe süllyedt világban elkerülhetetlenül együtt jár az élettel. Érdekes egy gondolat, de én úgy vagyok vele kedves testvéreim, hogy a legjobb dolog, ami velünk emberekkel történhetett az az, hogy életet kaptunk. Kaptunk kiválasztásunkkor, születésünkkor, de kaptunk Jézus feltámadása által is. Jób szörnyű helyzetben volt! De nézzétek! – most sem az Urat átkozza, hanem a napot, amikor megfogant és megszületett. Biztos, hogy te is nagyon sok napot fel tudnál sorakoztatni egymás után, amiket legszívesebben kitörölnél az életedből, de itt vagy, élsz, végzed a munkádat. Talán megerősödve a hitben, Uram velem van. Talán reményteljesen nézel a jövő felé, most már jobb lehet. De teszed mindezt úgy, hogy tudod, Istennek terve van az életeddel.

K.M.

Szóljon hozzá