Jób (12)

“Egy szó lopódzott hozzám, de csak valami nesz ütötte meg abból a fülemet, éjjeli látomásokon való töprengések között, amikor mély álom fogja el az embereket. Félelem szállt rám és rettegés, reszketett minden csontom. Szellem suhant el előttem, és testemen a szőr felborzolódott. Megállt, de nem ismertem föl; egy alak volt a szemem előtt, csend volt, majd egy szót hallottam: Vajon igaz-e Isten előtt a halandó? Teremtője előtt tiszta-e az ember? Íme, szolgáiban sem bízhat, és angyalaiban is talál hibát. Hát még azokban, akik agyagházakban laknak, amelyeknek porban van az alapjuk, és könnyebben szétnyomhatók a molynál. Reggeltől estig széttörnek, és anélkül, hogy észrevennék, örökre elvesznek. Ha kiszakítják sátruk cövekét, nem halnak-e meg, mégpedig bölcsesség nélkül?” (Jób 4, 12-21)

Mai világunkban az ember sok mindent figyelembe vesz egy döntés meghozatalában. Tegnap este, képzeljétek el leültem a Tv-készülék elé. A fiam valamilyen sporttevékenységet néztek, majd átadták a távirányítót, és jó éjszakát kívántak. Zongorázni kezdtem a készüléken és megakadt a figyelmem az egyik adón: valami Cápák között címet viselt a műsor, a lényege az volt, hogy kezdő vállalkozók, akarták megnyerni a „zsűrit” – pénzes emberek voltak – akik elkezdtek számítani, megéri e befektetni vagy sem abba az üzletbe. Mi is figyelembe vesszük a statisztikai adatokat, ha anyagi döntések előtt állunk. Na, nem is ez volt a lényeg számomra, hanem az, hogy az emberek évszázadok óta nem változtak semmit. Az ott ülő öt vagy hat döntő „bíróból” érezni lehetett, a pénz beszél, te kicsi vagy, te ki vagy szolgáltatva nekünk. Ha adunk pénzt lesz üzleted, ha nem, akkor így jártál.

De tudjátok, azt látom a világban, hogy ez a fölényes lenézés megvolt, megvan és meglesz az emberiség sorsában. Jób szenvedett. Gyötrődött belsőleg és külsőleg is. Szerencsétlen, szegény ember. Óh de sajnáljuk! – tudom, a cinizmus érződik a szavaimból, de ilyenek vagyunk. Képtelenek vagyunk lehajolni, és abból a magasságból szemlélni a helyzetét. Ezzel meg azt éreztetjük, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint te. Te elveszítettél mindent Jób, de mi másak vagyunk, mert a „mindenünk” még rendelkezésünkre áll! Te perlekedsz az Úr Istennel, na de mi nem teszünk ilyen, hanem inkább bűnös gondolataidat szeretnénk helyre tenni.

Egy nagyon egyszerű példa a hétköznapokból, hogy mennyire tudjuk a fölényességünket kihangsúlyozni: oda áll eléd a gyermeked. Valamiben ellent mond neked. Mit csinálunk? Leordítjuk rosszabb esetbe a fejét. Hogyan tesszük ezt? Egyenes lábbal és háttal. Majd pedig elmondjuk nekik a tutit. Mi felnőttek vagyunk, tapasztaltak, te még csak gyermek vagy. Mi lenne ha lehajolnánk előtte, letérdelnénk, hogy szemmagasságban legyünk egymással, hogy ne érezze azt, hogy idősebb életéveink miatt kioktatni akarjuk őt. Régen is, és napjainkban is ez van. onnan fentről, szólunk, cselekszünk.

A szenvedőkkel való bánásmód is nem sokat változott Jób napjai óta. Elifáz például vallási tekintélyével, fölényével próbálja ámulatba ejteni Jóbot és minket is, akkor amikor egy titokzatos éjjeli látomásra hivatkozik, melyben egy „szellem” újrafogalmazta azt a gondolatmenetet, melyet Elifáz korábban kifejtett. A következő fejezetben pedig majd arra fog célozni, hogy Jóbnak csodáért kellene inkább imádkoznia Istenhez, mint panaszkodni.

Vajon erre van szüksége egy szenvedőnek, a fölényes beszéd és önmagam igazolása? Úgy gondolom, hogy nem. Talán jobb lett volna, és jobb lenne, ha a hallgatás mellett maradt volna Elifáz és gyakran mi is.

Viszont van itt két érdekes kérdés, mely kapcsolódik egymáshoz: „Vajon igaz-e Isten előtt a halandó? Teremtője előtt tiszta-e az ember?” Majd elmondja, hogy még az angyalai sem mind igazak Előtte. Tudva azt, hogy mindannyian rászorulunk Urunk Jézusunk áldozatára, rögtön meg is fogalmazhatjuk a feleletet, hogy senki sem igaz az Isten előtt, hanem csak egyedül Krisztus. Sőt, nem is leszünk e földi életben azokká, de azokká válhatunk az Atya előtt, közbenjárása által. És nekem személyesen ez sokat jelent. Nem vagyok igaz, fedhetetlen, nem is érdemlem meg, de Jézus adja mindezeket élete, halála, feltámadása által énnekem, ha földi gyermekeként igyekszem, az Atya Istennek tetsző életet élni. vagyok az, de azokká válhatunk, ha életünk alapját nem porra, hanem sziklára építjük.

K.M.

Szóljon hozzá