.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Jób (11)

“Megszólalt erre a témáni Elifáz, és ezt mondta: Zokon veszed-e, ha szólni próbálok hozzád? De hát ki bírná itt türtőztetni magát a beszédben? Íme, sokakat oktattál, és a megfáradt kezeket megerősítetted. A tántorgót talpra állította a beszéded, és a remegő térdeket megerősítetted. Most, hogy rád került a sor, zokon veszed? Ha téged ért a baj, megrettensz?! Nem ad bizodalmat istenfélelmed, sem reménységet utaid becsületessége? Emlékezzél hát, elveszett-e valaki is ártatlanul, és tönkrement-e valahol is az igaz? Ahogyan én láttam, akik hamisságot szántanak, és gonoszságot vetnek, azt is aratnak. Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől elvesznek. Az oroszlán ordíthat, a nőstény oroszlán üvölthet, de majd az oroszlánkölykök fogai is kitörnek! Az agg oroszlán elpusztul, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.” (Jób 4,1-11)

Olvasva ezeket a verseket, egyetlen kérdés köré csoportosult minden gondolatom: ezen töprengtem, és töprengek most: Milyen lelki gondozó vagyok én? Ha én lettem volna Elifáz, hogyan közeledtem volna a szenvedő Jóbhoz? Mit mondtam volna neki? Mennyire tudtam volna azonosulni a keresztjének a súlyával? De az igazat megvallva gyorsan elhessegetem magamtól a Jób vigasztalásával való gondolataimat és másik két csoportra helyeztem a hangsúlyt, ami közelebb áll hozzám. Milyen lelki gondozója vagyok a családomnak, és a gyülekezetemnek?

Érdemes, ha te is felteszed magadnak ezeket a kérdéseket, mert te is a saját családodban betöltöd ezt a szerepkört, amikor szeretteid szomorúságát, szenvedését, tanácstalanságát látod, akkor nem hagyod ezt szó nélkül, nem vagy közömbös velük szemben, hanem segíteni szeretnél rajtuk. Másfelől, pedig önmagunkra nézve, ha feltettük ezeket a kérdéseket, akkor a mai és a következő Igeszakaszok alapján próbáljunk meg őszinte feleletet adni rájuk.

Elifáz volt az, aki Jóbnak a panaszára először megszólalt, ő volt az idősebb. Egyetlen pozitívumot tudok vele kapcsolatban megemlíteni eme tizenegy vers alapján, mégpedig azt, hogy megkérdi Jóbot: zokon venné-é azt, hogyha megszólalna, és érzéseit megfogalmazná és elmondaná? Ebből sok ember tanulhatna. Nem egy és nem két esetem volt már, amikor valakikkel beszélgettem és hozzánk lépett egy harmadik személy, meg sem kérdezte, hogy zavar e vagy sem, hozzászólhat e vagy sem a témához, hanem mondta mondta a magáét. Legalább amit mondott épülni lehetett volna belőle, akkor most nem tenném szóvá. Az illedelmes viselkedéshez hozzá tartozik ez, hogy kérdek, hogy engedélyt kérek a vélemény nyilvánításra.

Az Ige nem szól arról, hogy Jób engedélyt adott-e, Elifáz mégis elkezdte a beszédét. A Biblában minden fejezetnek van egy „címe.” Ennek az, hogy „Elifáz megfeddi és vádolja Jóbot.” Az első mondatából már ez ki is érződött. Te Jób, olyan szörnyűségeket hallottam a szívedből, hogy nem bírok hallgatni, és kénytelen vagyok téged és a gondolataidat, vagy talán a hitedet helyre rakni. Nem bírom türtőztetni magam e beszédek hallatán – mondja Elifáz.

Gondoljuk csak végig: vajon hányszor és milyen módon estünk bele ebbe a csapdába mi is? Hallok valamit, valakitől, akit lehet, hogy szeretek, vagy valamilyen kötelék köt össze minket, és így szoktuk mondani: ne haragudj, de muszáj elmondanom neked, hogy most nem jól viselkedtél, gondolkodtál, az érzéseid sem helyénvalóak. Sőt olyanról is tudok, hogy egy fiatal mélységekben volt szerelmi bántósad miatt, és ennyi bátorítást, vagy feddést (nevezze mindenki annak, aminek akarja) hallott az édesapjától: férfi vagy fiam, jön majd más lány, meg aztán nem is illettetek egymáshoz.

Én az évek alatt megtanultam és tanulom most is azt az bölcs mondást: Mielőtt ajkad felnyitod beszédre, gondold meg kétszer is mit mondasz! A szenvedésben lévő embernek nem biztos, hogy arra van szüksége, hogy a kemény beszéd, a feddés lesz az az eszköz, ami kimozdítja őt a panaszából, fájdalmából, elesteségéből.

Úgy gondolom, hogy kívülállóként nagyon könnyen beszélünk, gondolkodunk, tudjuk a bölcsebb és bölcsebb tanácsokat osztogatni, de amikor egy nehéz helyzetben benne vagyunk, akkor már minden mássá válik. Akkor lehet, hogy elfelejtkezünk azokról a dolgokról, amit másoknak javasoltunk. Elifáz mit mond? Jób a tántorgókat talpra állítottad a beszédeddel, a remegő térdeket megerősítetted. Na de most mit látunk? Hát azt, hogy zokon veszed mindazt, ami veled történt. Ha már te vagy benne a bajban, akkor az nem tetszik. Csak kérdem: Mi is történt Jóbbal? Vajon nem az, hogy gyermekeire rászakadt a ház teteje, és mindannyian szörnyet haltak? Vajon nem az, hogy a gazdagsága oda lett? Vajon nem az, hogy cserépdarabokkal vakargatja magát? Emberi dolog, hogy ő most nem a régen elhangzott megerősítő gondolataival foglalkozott, és azok jutottak az eszébe, hanem a jelen helyzete miatt emelte fel a hangját, panaszát. És jó emlékeznünk végig arra, hogy nem tagadta meg, nem fordult el Istentől egyszer sem.

Mit szoktunk mi mondani: még ő beszél? Bort iszik és vizet prédikál? Ó milyen sok értelmezési lehetősége van ennek a mondásnak. Ne törjünk senki feje fölött pálcát addig, amíg nem tudjuk részleteibe menően, hogy mit kell neki átélni.

A 8. verstől kezdődően még érdekesebben viszonyul Elifáz Jóbhoz. Szó van itt hamisságról, ami ürességet, kiábrándítót, értéktelent jelent. A vetés és aratás hasonlatával azt fejezi ki, hogy a cselekedeteket törvényszerűleg, elkerülhetetlenül követik a következmények. Arról is olvasunk, hogy Isten, büntető haragja olyan, mint a forró sivatagi szél, amelytől minden kiszárad. De beszél Elifáz arról is, hogy ahogyan az oroszláncsalád elpusztul, úgy pusztul el a gonoszok hatalma. Az oroszlán megsemmisülésének említésével Istennek az ő ellenségein végrehajtott ítéletét akarja illusztrálni. Nem világos azonban, hogy ezzel vigasztalni akar-e, vagy pedig már burkoltan célozgat arra, ami sorsa mögött van, és ami vár rá.

Nagyon nem szeretnék ilyen barátot, sőt egyáltalán nem szeretnék ilyen lelki gondozót tudni magam mellett. Vajon én is ilyen vagyok? Ha feltetted magadra nézve ezt a kérdést, vajon én is ilyen vagy? Őrizzen Isten minket az ilyen barátoktól, és őrizzen meg másokat is tőlünk, ha ilyenek lennénk. Elifáz beszéde kíméletes és mérsékelt, de egyúttal hideg és visszataszítóan fölényes. Nem az együtt érző jó barát beszél itt, hanem a magabiztos, kioktató hangú dogmatikus, akinek egy kicsiszolt tan és kész recept van a kezében. Pedig a lélek betegségeire nincs egy sablonos recept. Az nem olyan, hogy fáj a fejem és egy fájdalomcsillapítót beveszek és megszűnik az, hanem sokkal összetettebb a lélek gyógyulási folyamata. A Szentlélek Úr Isten az, aki gyógyítani, vigasztalni, és megfelelően tud fedni, Jézus szavaival, ha erre szükség van.

K.M.

Vélemény, hozzászólás?