Áldásokban gazdag imaheten vannak túl Erdődön azok, akik eljöttek a református templomba közösen imádkozni. Vasárnaptól szombatig, minden nap este 6 órától hangzott az Ige különböző vallású, különböző nemzetiségű és különboző helyen szolgáló lelkészektől.
Vasárnap, a szokásokhoz híven az erdődi római katolikus plébános kezdte meg a hetet. Tzier Ernő a hitről beszélt és osztotta meg igei gondolatait a gyülekezettel. A Római Katolikus Egyházközség Énekkara szép kórusművet és énekeket adott elő.
Erdős Csaba, érdendrédi lelkipásztor Jézus Krisztus szenvedéseiről és az az által való átformálásról beszélt kedden. Közös múltja van Érendrédnek és Erdődnek: 1769-ben, amikor száműzték a reformátusokat Erdődről, az erdődi lelkész a továbbiakban Érdendréden végezte a szolgálatát.
Szerdán Bartha Gyula csengeri lelkipásztor, a Magyarországi Szatmári Református Egyházmegye esperese bíztatott azzal, hogy Jézus imádkozik azokért is, akik hirdetik az Igét és azokért is, akik hallgatják azt. Csenger városa Erdődhöz hasonlóan zsinati emlékhely, hiszen a reformáció évszázadában ott is rendeztek fontos zsinatot.
Csütörtökön a szomszéd ortodox gyülekezet vezetője, Stelian Ploscariu hirdette román nyelven az Igét, a jézusi békességre irányítva a gyülekezet figyelmét.
A záró alkalomra Bihar megyéből érkezett lelkipásztor, Pelbárthidáról. Személyesen mindenki hallhatta a kérdést, amit Jézus a Tibériás tengernél Péternek tett fel: Szeretsz-é engem?
A házigazda református gyülekezet hűséges és ügyes ifjai szinte minden alkalomra verses-zenés műsorral készűltek és örömmel adták elő bizonyságtételüket.
Rácz Ervin, erdődi lelkipásztor és a presbitérium hálát adta azért, hogy a szeretet minden vallási és nemzeti külonbségen fölülkerekedett. Minden este agappéval, szeretetvendégséggel erősítették a közösséget.